A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A paraszti lúdtartás egy hegyközi faluban

az tisztának maradt. A széle világos volt, a többi meg fekete." Az így tisztán maradt tojást kivették a liba alól, és elfogyasztották. „Édesanyám úgy csinálta, hogy rántotta pogácsát csinált belőle, mert én nagyon szerettem azt."'

s Mikor kiütötték, s még szépen megvolt a szék benne, nem folyt széjjel, akkor bizony megették. Persze nem minden családban fogyasztották el. Voltak, akik egyszerűen a sertések moslék'yába ütötték bele. A gondos háziasszony még azt is megjegyezte, hogy a liba alól hányadik (számú) tojása vált ki. Hátha tudott következtetni e tényből bizonyos kiváltó okokra? Ha kivált tojás maradt a liba alatt, bizony a kelés idejére már szaga volt, záptojás lett belőle. Az ilyen záptojás felhasználása körüli szokások sem voltak általánosak, különösen nem őrizgették a liba záptojást. Előfordult, hogy az első ültetés nem sikerült. Ilyenkor az anyalibát kidobták, s az 23 hétig kijárt a többiekkel. Nemsokára újra elkezdett tojni, s ilyenkor is tojt 6-8 tojást. Azt mind ki is kötötte, pedig már nem is volt gúnár közöttük. Persze ezek a kislibák legalább 1 hónapot lemaradtak a többiektől. Ezek voltak a sarnyú libák. Nem hajtották a többivel együtt a legelőre sem, mert „igen megvágták, bántották őket a nagyobbak". Meg kellett erősödniük annyira, hogy tudják magukat védeni. Nem szerették a sarnyú libákat, mert nem érték utol a korai kelés libákat. Kisebbek maradtak, ezért értéktelenebbek is voltak. Az űlős libát minden reggel levették a tojásokról. De az maga is lekészült. Elkezdett beszélgetni, készülődni, s berakta a tojást pehcllyel. Lc kellett venni a fészekről, kitenni az udvarra, aztán kitisztult. Akkoriba ki is ment a patakra, ahol kifürdötte magát. Mikor a fészekről leszállt, akkor kiabált. „Oszt adtunk neki enni, ivott vizet, leszaladt, fürdött egy cseppet, oszt szaladt vissza. Ha olyan helyen volt a fészek, nem kellett feltenni, magától megkereste a fészket. Csak akkor takarta le a gazdasszony a fészket, ha nagyon hideg idő volt, amikor „úgy került a tél, hogy márciusban is hidegek voltak". Egyébként némelyik liba olyan hamar felült a fészekre, hogy a gazdasszony alig vette észre. Ha azonban több liba ült együtt, akkor felügyelték a tojókat, nehogy elfoglalják egymás fészkét. Az ülős liba azonnal jelezte, hogyha idegen személy jött a lakásba. Kiabált, gágogott. Lányos házhoz a legények öntözködni jöttek (ti. húsvétkor), majd megette őket a liba. Olyan is megakadt, hogy leugrott a fészekről és beleragadt a vendégekbe. Négy hétre kél a liba. „Amikor elgyütt az ideje, akkor mind kivágódott, s egyszerre ki is kélt. „Megvágódott (a tojás), olyan szépen, itt a szélinél, oszt néha egy picit meg is bontottuk. Amelyik olyan jól ült, olyan szépen körül vágta a tojást (a kisliba). Körülfordult a tojásba, a héját lehajintotta, ki is bújt." Mikor sokállották, hogy nem kel a kisliba, langyos vizet tettek egy lavórba, „akkor megmozdult a tojás". „Langyos vizet öntöttünk egy lavórba, osztán egy kicsit mozgattuk a vízbe. Visszaraktuk a fészekbe, a liba ráült, hogy pájjon ki a tojás." Ha ekkor nem vágott ki (a kisliba), akkor belefúlt, elpusztult. Más adatközlőm azt mondta, hogy „Vót rá eset, hogy a tojás héját megtörték, s egy kicsit megköpdöstek a lyukon keresztül a kislibát. H-d kipattant a tojás, áztat a kis pattanást (feltört tojáshéj) levettem rulla, oszt ott a kis csőre a kislibának, oszt beleköpök a szájába." Az üres tojáshéjakat kivették, hogy ne nyomja a kicsiket. Ne szúrja. A fészek mellé gyűjtötték, egy csomóra, s mindaddig ott tartották, míg az utolsó is kikelt. Végül kiöntötték a trágyára, vagy beleásták a trágyába, hogy „valami hozzá ne nyújjon". De emlékeznek arra is, hogy némelyik asszony meg is füstölte a kislibákat, hogy „meg ne nézzék!" Parázs tűzre rakták a tojáshéjat, rostába rakták a kislibákat, s erre a füstre tartották rostástul. „Én so' sem csináltam", - mondották adatközlőim, csak hallották. A kislibára nagyon kellett vigyázni. Ha megfáztak, elsatnyultak. Bent dédelgették a „lakásban. Míg meg nem erősödtek, ki sem engedték a szabadba.