A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A paraszti lúdtartás egy hegyközi faluban

l-l fijatal tojót hagytak magnak. Mikorra az öreg liba kivénült, addigra beerősödött a fiatalabb is, s rendes kőtő vált belőle. Ha kérdezték a gazdasszonytól, hogy hány libád van, ilyen választ adott: „Hát van 1 vén liba, meg hattam hozzá egy fijókot." Agúnárliba rendszerint fiatal volt. Évenként újat állítottak tenyésztésbe, mert a párzás végeztével, a gúnárt megtömték és levágták, vagy soványan értékesítették. Természetesen megvárták, míg a tojók kitojták magukat, azután zárták el a gúnárt. Úgy látszik, a gúnárt meddőnek ítélték, ezért aztán nem is mindenki tartott gúnár libát. Van másnak! - mondották. Volt, aki sajnálta gunarát, ezért aztán bezárta, elzárta, hogy ne tojózza a más libáját. Irigy volt, sajnálta, hogy más ingyen részesül tenyésztésre alkalmas tojásból. Természetesen, meg is egyezhettek évente a szomszédok, hogy mikor melyik tart gúnárt. Hiszen vót úgy, hogy a saját gúnár nem is kedvelte a vele nevelkedett tojót." A magnak hagyott libákat egész télen etetni kellett, a készet ették. Naponta kihajtották a patakra. Ez rendszerint az iskolás gyermekek kötelessége volt; iskolába menet kihajtották, majd pedig az iskolából hazafelé tartva, bekísérték a libákat az udvarba. „Meg vót parancsolva, hogy a libákat hajcsátok haza!" Azért is hajtották ki naponta, hogy a gúnárok keveredjenek. Előfordult, hogy a gazdaasszonyok egymással gunarat cseréltek, hogy „ne abbul a családbul kerüljön ki a gúnár, hanem másikbul. Ne tojózza a saját anyját!" „A falu felső vigibül ide, innen meg odavittik, hogy nemesebb legyen, hogy ne satnyuljon el, ne korcsosodjon el annyira!" Még egy szempontra figyeltek az asszonyok, mégpedig arra, hogy ne legyen sok gúnár a faluban, mert az leveri egymást, elveri a másikat a tojóktól. A falurészenként kialakult csapatokban arányosan kellett megoszlani a nemeknek, mert a gunarak hamar összevesztek. A szárnycsonk)á\a\ igen nagyot tud ütni. Ha fejebúbját tanálj.a megütni, mer' az a lcgsérelmesebb a libának, hát az mingyár' meg is döglik." Ha nagyon zajolnak a libák, akkor az asszonyok seprűvel szaladnak, kiabálnak, hogy „szaladjunk elvéteni üköt"! Akinek szépen nevelt, kellő darabszámú libája volt, úgy mondták, hogy jó seregWbája van! Ez dicséretszámba ment. Meg is kérdezték, hogy kijé ez a sereg liba? A liba tojózkodik, ma úgy mondják, hogy párzik. Ha nem jó a gúnár, akkor nem kél ki a tojás, üresen marad, illetve tiszta marad. A tojók január végén, február elején kezdték a tojást. „Édesanyám mindig azt mondta, az a jó liba, amelyik Dorottya napján (február 6.) már tojik."

5 „Mikor a liba odakerült, hogy mán tojik, akkor az édesanyám, kenyeret vágott össze neki, egy fél marékkal, mán az tutta, az akkor megette. Vizet is tett neki oda, a pitar sarkába." Különösen a szegényebb családok ilyenkor beszoktatták a tojó libát a konyhába, nagyobb kamrába, sőt a kisszobába. Családtagként kezelték. Lassan megszokta, hogy róla külön gondoskodnak. A gúnár rendszerint zabot kapott. Ferslókba vagy hordóba szalmából fészket készítettek számára, azt a masina mellett

6 vagy a kabola

1 szögletében (esetleg más védett sarokban) helyezték el. Ott tojt, majd ott is költött a liba. Hamar megszokta, hogy bejárhat tojni a lakásba, a család otthonába. „Mikor egyet-kettőt megtojt a neki elkészített ládába, az akkor estére mán az ajtóra jött, s ha nem engedték be, akkor mán rágta is az ajtót. Zörgetett, hogy engedjék be." Ahol nagyobb gazdaság volt, ott az istállóban kapott helyet a tojóliba. Ott is költött. A gúnár a libaólkába maradt, továbbra is ott tartózkodott éjjelente. A liba tojásait a gazdasszony gondosan őrizte, a tojás sorrendjében meg is számozta azokat. „Édesanyám úgy szokta, hogy volt egy karos láda, az egyik fiókba ruhát tett, arra rakta szépen a tojásokat, megírva, megszámozva." Azt is feljegyezték, hogy mikor kezdett el tojni a liba. Ha 2 tojó volt, akkor ügyeltek arra, hogy megkülönböztessék a tojásokat. Egyikre római számmal, másikra arab számmal tették a jelet. Ügyeltek arra, hogy a saját tojásait rakják a liba alá. Minden másnap tojtak a libák, a 8-12 tojást követően fészken maradt a liba. Mikor nem tojik többet a liba, akkor kiereszti a pelyhiX. Kiereszti a finom tollat a