A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A paraszti lúdtartás egy hegyközi faluban

A paraszti lúdtartás egy hegyközi faluban Ritkán olvashatunk a szakirodalomban a lúdról, mint haszonállatról, illetve a lúdtartásról, mint a paraszti gazdálkodás jellegzetes, tipikus területéről. Pedig a házilúd, illetve a lúdtartás túl azon, hogy gazdag ismeretanyaga van, fontos szerepet biztosított a közösség (falu) hagyományos munkamegosztásában a gyermekeknek, főleg a leánygyermekeknek és az asszonyoknak (nőknek). Ez a tény is, meg a vizsgálódásunk színterén, Kovácsvágáson

1 talált állapotok, továbbá kiváló és készséges adatközlőim

2 gazdag és napjainkig élő ismeretanyaga arra ösztönzött, hogy leírjam a libatartás népi gyakorlatát e településen.

3 Majdnem az egész falu tartott libát. Különösen azoknak a családoknak volt szüksége a liba talluxa, ahol lányok nevelkedtek. A lányos családok mindig tartottak libát, ezzel maguk biztosították a kiházasításhoz megkívánt ágyneműt, pontosabban az ágybéli készítéséhez a tollat. A gondos anya erről nem mondhatott le. Elmarasztalták volna. Miután a libatoll drága volt, tekintélyes összeget takarított meg az anya a libatartással. A lányoknak férjhezmenetelük alkalmával 6 letevő párnát 1 nagydunnával, továbbá 2 fejalávaló párnát, 1 derékaljjal és 1 nagydunnával adott az édesanyjuk. Nevezték ünneplő és viselő párnának, dunnának is a kímélt avagy naponta használt ágyneműt. Ahol 3-4 lány volt, annak az édesanyának sok kacsát, libát (mindent) kellett tartani azért, hogy meglegyen gyermekeinek a szükséges és illendő staférung. „Az anyám úgy monta, hogy mikor neki megszületett az én nővérem, az Irma,

4 azt monta az anyósa (nagyanya), hogy édes lányom, a gyereknek (ti. a lány gyermeknek) a bűcsűtűl kell gyűjteni a stafirungot"! Előbb annak gyűjtötték, amelyik vénebb volt, amelyik hamarabb férhe' megy. Minden esztendőben gyűjtöttek 1 párnát. 6 év alatt 6 párna, a dunnába meg 4 párna ment, így 10 év kellett ahhoz, hogy egy-egy lánynak meglegyen a legszükségesebb ágynemű. Ha férjhez ment egy lány, akkor az anyja 1 tojólibát adott neki, hogy legyen mivel kezdeni az életet. Ha ki volt staférungozva, akkor is odaadták az 1 libát, 1 vén libát, s ahányat kötött, annyival indult az újasszony. Ha volt libája a kiházasító családnak, akkor mindig adott, ha nem rendelkezett libával, akkor ez elmaradt. Ezért nem is igen szólták meg az anyát. Egy-egy gazdasági udvarból 10-15-20 liba is kijárt. Úgy nyilatkoztak, hogy rengeteg liba volt Kovácsvágáson. Ennek ellenére a családonkénti állomány 1 tojóból, vagy 2 tojóból és 1 gúnárból állott. Úgy vélekednek, hogy jobb volt, ha csak 1 tojót tartottak, mert a 2 tojóval sok baj volt. Ha ugyanis nem egyszerre kélt a kisliba, akkor már marták egymást, meg bántották a másik kicsinyeit. Általában ragaszkodtak a saját nevelésű libákhoz. Annyit neveltek, amennyit szaporítottak a tojó libák, nemigen vásároltak idegentől kislibát. A több takarmánnyal rendelkező csaladok ideálisnak a 20 db-os állományt tartották. Ezzel nem volt túl sok baj - mondják. A jó gazdaasszony gondosan válogatta össze a tenyészállományt. Ha bevált a tojóliba, akkor azt 10 évig is tartották. A 2-3-4 éves tojók tojtak a legtöbbet. A vénliba mellé