A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés Karcsán

Igaz, hogy ők ezzel jól jártak, mert a gazda nem volt kicsinyes a cséplőgéprész mérésekor. Különösen az 1950-es évek elején vált fontossá az ellenőr kijátszása, amikor csak a fejadag és a vetőmag maradhatott meg a gazda kamrájában, a többi terményt be kellett szolgáltatni. Végül két erős embernek kellett a csépléskor a zsákolásnál dolgozni. Az ő kötelességük volt a cséplőgéptől a kamrába szállítani a zsákos terményt, ott kiönteni, s az üres zsákokat visszahozni a géphez. A cséplést mindig napfeljöttkor kezdték, s napszálltakor fejezték be. Ez alól kivétel csak akkor volt, ha a gazdának esetleg 1-2 óráig még megtartott a csépelnivalója. Azt napszállta után is elcsépelték, hogy ne kezdjenek ott másnap. A csépeltető a cséplés befejezése után kosztot adott a munkásoknak. Ha annyi csépelnivalója volt, hogy hajnaltól délig tartott, akkor reggelit és ebédet adott, de ha egész napig, akkor vacsorát is. Az étkezéshez mindig adtak szeszes italt is. A cséplés kezdésekor - főleg korán reggel -, s reggeli, ebéd, vacsora előtt egy pohár pálinkát, utána pedig bort adtak a segítőknek. Reggeli kávé, tea, szalonna, kolbász, kenyér volt; az ebéd húsleves, töltött káposzta, főtt hús, sütemény; vacsora rendszerint gulyásleves, lecskéspaszuly (hússal), sütemény. Egyébként a cséplés befejezése után mindig megvendégelték a segítőket. Ha reggel befejeződött a cséplés, akkor nem a reggelire szokásos kosztot adták, hanem kávé és tea helyett levessel és süteménnyel kínálták meg a segítőket. Ezeknél az étkezéseknél csak az egyik etető és ellenőr ült asztalhoz. A gépész és a másik etető korábban kapta meg a kosztot, hogy azonnal húzatni tudjanak a másik helyre a cséplés befejezése után. A cséplés terményért történt. Amíg nem volt elevátor a termés 5%-a volt a cséplőrész. Amikor megjelent az elevátor, a cséplőgéprész 6%-ra emelkedett. Ebből a géprészből fizette a tulajdonos az etetőket és a gépészt is. A géprészt minden terménynem utolsó méréséből vette ki a géptulajdonos. A tele zsákot a csépeltetőnél hagyta, s onnan vitte el, amikor a környéken összegyűlt egy szekérrevaló. Amikor azután államosították a cséplőgépeket, megalakultak a gépállomások, a cséplőgéprészt a gazdának kellett beszállítani a begyűjtőhelyre. A cséplőgépes cséplés Karcsán az 1960-as évek közepéig tartott. Ebben az időben még tiltakoztak a termelőszövetkezetben is a kombájnos aratás ellen arra hivatkozva, hogy elpocsékolja a termést. Miután azonban a cséplőgépeket beolvasztották, még az egyéni gazdálkodók is kombájnnal voltak kénytelenek csépelni. Ma már mutatóban sincs cséplőgép a környéken. Vannak, akik azt állítják, hogy a cséplőgépes csépléssel jobb minőségű terményt lehetett csépelni, mert a termény utóérése megtörtént a keresztben. A kombájnos csépléssel viszont ez lehetetlen. Vannak, akik a minőségromlást a szárítással is magyarázzák. Bárhogy is van, ma már nem lehetne visszatérni a cséplőgépes cséplési módra, mint ahogy a cséplőgép elterjedése után sem lehetett visszahozni sem a járgányos gépet, sem a nyomtatást. De még ha akarnák is, ha gép is kerülne, erre már nem lenne jelentkező. Egyszerűen nem volna ember erre a munkára. NAGY GÉZA JEGYZETEK 1. Hangja után nevezték így a cséplőgép meghajtására szolgáló motort. Ezt még fogattal húzatták. 2. Az uradalmi tanyákon annak a területnek a neve, ahol a szalmát, szénát, általában a szálastakarmányt tárolták. 3. Az asztag terménykévékkel való lefedése. A kévék kalászos része mindig a föld felé nézett. 4. Tűzoltóvíz. Minden asztag mellett kötelező volt ilyen vizet tárolni. 2(K) litert kellett tárolni asztagonként. 5. Olyan cséplőgépet neveztek így, melynek munkásai az elcsépelt mennyiség után kapták a fizetést. 6. Horváth János, H. visszaemlékezése. 7. Nagy Géza: A képesek munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben. Klny. Herman Ottó Múzeum Évk. XIII-XIV. Miskolc 1975. 557., 559. 8. Gyalult marharépa és törek összekeverésével készített takarmány.