A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

MÚZEUM-TUDOMÁNY - KÖZMŰVELŐDÉS - Paládi-Kovács Attila: A néprajz a társadalomtudományok mai rendszerében és szervezetében

történeti vagy nyelvészeti tárgyú dolgozataikat Bátkyék maguk sem a néprajzi lapokban, hanem más folyóiratokban publikálták. Tudományközi kapcsolataik közül főként a földrajz antropogeográfiai ágazatával ápolt együttműködés tűnik ki. A Föld és Ember tíz éven át etnográfusok közreműködésével, szerzőségével készült. Prinz, Cholnoky, Teleki Pál, Milleker Rezső, Mendöl, Fodor Ferenc igényt tartanak a néprajz eredményeire és támogatják szakunkat. A földrajztudomány az etnográfus-utánpótlás (Gunda Béla, K. Kovács László, K. Kovács Péter, Molnár Balázs, Barabás Jenő) képzéséhez, tudományos pályán való elindulásához is hozzájárult. A magyar tudományosság őstörténeti irányultsága az 1920-30-as években különösen erős volt, amit a néprajzban személyi kapcsolódások is erősítettek, mind szakmai szempontból (pl. Munkácsi Bernát révén), mind szervezetileg (Zichy István, Hóman Bálint). Az őstörténeti irányzatnak Herman és Jankó evolucionizmusa révén a magyar tárgyi néprajzban egyébként is erős hagyományai voltak. Főként Bátkynak a „szó és tárgy" elvét érvényesítő kutatási metodikája, szótörténeti ötletei kapcsán, részint nyelvtudósok néprajzi érdeklődésének köszönhetően (Horger, Mészöly, Németh Gyula, Csűry, Bárczi) eleven kontaktus volt a két szak között. A lassan kibontakozó középkori régészet kezdettől együttműködött a néprajzzal (Nagy Géza, Móra Ferenc, Papp László, László Gyula, Fettich Nándor).

6 Bátky, Györffy és Viski nemzedékük összefogásával igen nehéz viszonyok között, de mégiscsak megalkotta az első szintézist, a Magyarság Néprajza négy kötetét (1932-1937).

7 Sajnálatosan hiányzott ebben a szakaszban a társadalomnéprajzi kutatás. A Társadalomtudomány (1921-1944) c. folyóirat megindítója, kiadója 1926-ig a Magyar Néprajzi Társaság Társadalomtudományi Szakosztálya volt, de ez a kör akkor kivált és önálló társasággá szerveződött. (Jobboldali, nacionalista orientációja egyébként is csak ártott volna a néprajznak.) A progressziót nem a Társadalomtudomány, hanem a Századunk c. lap képviselte. Az 1930-as években a kibontakozó falukutató mozgalom, a népi szociográfia képviselői között ott található Ortutay Gyula és Gunda Béla is, de idevonható írásaikat nem néprajzi fórumokon publikálták. A 30-as évek második felétől kezdve 1949-ig Fél Edit társadalomnéprajzi vizsgálódásai folytak szakmai, szaktudományos keretekben. E periódus utolsó harmadában a néprajz intézményes keretei és társtudományi kapcsolatai örvendetesen bővültek. A Táj- és Népkutató Központ (1938), majd Intézet, illetve a Teleki Pál Tudományos Intézet (1941-től) és ennek jogutódja a Kelet-Európai Tudományos Intézethez tartozó Néptudományi Intézet (1945-1949), továbbá a budapesti egyetemen felállított Magyarságtudomány Intézet (1939-1949) és a rövid életű Erdélyi Tudományos Intézet (1940-1944) kutatási programjaiban az etnográfusok, történészekkel és nyelvészekkel, szociográfusokkal és gazdaságföldrajzosokkal együttműködve fejtették ki tevékenységüket. Szoros munkakapcsolatban álltak antropológusokkal, régészekkel, zenekutatókkal stb.

8

1949 őszén azonban a biztatóan fejlődő intézményeket feloszlatták. d) A szocialista szakasz (1949-1978). A „fordulat évétől" Ortutay haláláig kijelölt periódust a magyar néprajz „Ortutay korszak"-ának is nevezhetnénk. Ortutay valójában már 1945-től a szak meghatározó személyiségévé vált. Az előző generáció kiemelkedő tudósai közül 1944-ben Viski Károly is elhunyt, s a néprajz sorsa az Ortutay, Gunda, Tálasi nevével jelezhető nemzedék kezébe került. Hármuk közül a pesti tanszék megöröklésével és az akadémiai levelező tagsággal Ortutay jutott vezető szerephez, amit közéleti, politikai funkciói erősen megnöveltek, 1949-et követően a Néptudományi Intézet megszüntetése, a szakkal szembeni bizalmatlanság, a nacionalizmus és a narodnyikizmus vádja a szakot hosszú időre visszavetette. A két új egyetemi tanszék léte-