A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MARJALAKI KISS LAJOS - Deák Gábor: Marjalaki Kiss Lajos a tanár, és kapcsolata a református egyházzal

„városból való kicsapásáról" szólnak, a város hóhéra, Szoboszlai mester díjazásáról. Az egyházi jegyzőkönyvekben pedig elolvasható az eklézsiakövetés rendje, hogy hányszor kellett kinek-kinek név szerint felállnia a fekete székről a gyülekezet előtt, aszerint, hogy milyen nagy bűneinek súlya. Ezek mellett az apró, de a város életéhez szorosan hozzátartozó adatokon kívül gondja volt arra, hogy összeállítsa a miskolci református lelkészek névsorát. Ehhez megint csak a város protokollumai és gazdasági irataira volt szükség. Itt olvashatjuk a lelkészek között a Miskolci Csulyak István nevét, a két gályarab lelkész adatait, Köpeczi Haller Balázs és Harsányi Móricz István nevét. De a superintendensek nevei is mutatnak érdekességeket, hiszen az volt a szokás, hogy a szuperintendencia ott volt, ahol a megválasztott lelkész lelkipásztori szolgálatot végzett. Az a körülmény pedig, hogy Miskolcon többször volt a szuperintendencia székhelye, azt mutatja, hogy olyan kiváló lelkészei voltak az egyházközösségének, hogy alkalmasnak találták arra, hogy betöltsék ezt a tisztet. így e tekintetben Felső-Magyarország protestáns egyházi központja nem annyira Kassa, vagy Eperjes, - utóbbi az evangélikusoké -, hanem Miskolc volt. Ez aztán meghatározó szerepet biztosított a városnak a császári hatalommal szembeni magatartása tekintetében olyannyira, hogy nemcsak a protestánsok tiltakoztak egy-egy császári pátens ellen, hanem a nem protestánsok, a katolikusok is itt adtak hangot nemzeti magatartásuknak. Gondolok itt elsősorban az 1848^9-es szabadságharcra, az előtte és utána következő évtizedekre, vagy éppen az 1905-ös darabont kormány idejére, az 1912-es obstrukcióra, amikor a közvélemény az egyházak, elsősorban a református egyház falai közé szorult. Időszerű kérdéseket tárgyal a „Néhány református bűn a statisztika tükrében" című írás is, amely viszont az öngyilkosság, egyke, a vegyes házasságok kérdésének összefüggésében mutatja be ezt a kérdést 1939-ben. De van átfogó tanulmánya is a 400 éves miskolci református egyházról, igaz, hogy kéziratban maradt fenn 1954-ből. Közelebb hozott a Kossuth utcai templom építésének története a mai helyzethez, s ezen belül a Bató családról is összefoglalás. De az avasi templom kriptáiban nyugvó Miskolci Ambrus és István sírfelirata, az avasi templom kriptáinak halottairól szóló adatai is hozzákötik nevét és munkáját nemcsak az egyház, hanem a város történetéhez. Magam is tanúja voltam, amikor a mészáros, csizmadia, szűcs és egyéb céhek adatait kereste, s azokon a cédulákon, amelyek fennmaradtak utána. Külön írta meg a 200 éves miskolci presbitérium történetét, ehhez a fennmaradt egyházi Jegyzőkönyv adott nemcsak egyházi hanem nemzeti történelmi adatokat is. Innen tudjuk meg, hogy nemcsak olyan személyek voltak a presbitérium tagjai, mint Palóczy László, Bernáth Zsigmond és mások, hanem Mocsáry Lajos, a megye főispánjai, a város polgármesterei. „Az özvegy papnék sorsa régen" című írásában pedig Hevesi Mihály özvegyének záloglevele 1807-ben szerepel, rámutatva arra, hogy a lelkészek halála után mennyire rá voltak szorulva a közsegítésre hátrahagyottaik. S hogy ez nem tendencia nélkül íródott, arra éppen az Egyházi Nyugdíjintézet mindig labilis helyzete, a lelkésznek és családjuk kiszolgáltatottsága is adta a gondolatot. A sort talán be sem lehetne fejezni a sok megjelent részadattal, közleménnyel, amelyek sokszor nem is feldolgozásban, csak adatközlésszerűen jelentek meg a Miskolci Református Egyházi Értesítőben, vagy a Magyar Jövőben, később is a miskolci napilapokban. Ezekhez hozzávehetjük előadásait a már említett Palóczy utcai gyülekezeti teremben, vagy más nagyobb nyilvános előadásait akár a miskolci szabadegyetemen, akár más, kisebb körben. Valóságos belső munkatársa volt az Egyházi Értesítőnek, de közleményei kifogyhatatlan sokaságban és sokszínűségben mutatták fel Miskolc város, az itt