A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MARJALAKI KISS LAJOS - Deák Gábor: Marjalaki Kiss Lajos a tanár, és kapcsolata a református egyházzal

4000-re tehető városi lakosság 1780-ra már 13 000-re, majd ezután hogyan változtak meg a felekezeti hovatartozás arányai. Azt is megmagyarázza, hogy egyes vallásfelekezetek arányainak növekedése összefüggött a II. József-féle Türelmi Rendelettel, minek értelmében a vegyes házasok meg merték vallani vallási hovatartozásukat a korábbi helyzettel szemben. Az is hozzátartozik ennek a munkának a mondanivalóihoz, hogy Miskolcon 1711 előtt nem ismertek felekezeti kérdést, a város 1540-ben előbb luteránussá lett, majd 1560 körül a kálvini irányzatot vette át, de nem úgy, hogy valamiféle áttérési mozgalom indult volna meg - a reformációban szívesen láttak a történészek valami ilyesféle mozgalmat -, dogmatikusan alkalmazva a „Cuius regeio, eius religio" elvet, hanem abban, hogy az istentisztelet rendje változott meg, elmaradtak az idegen liturgikus részek, a latin helyett a magyar lett az istentisztelet nyelve, s ez szinte magától, egyik napról a másikra történt, aszerint, hogy milyen prédikátort kapott a város. Egységes polgársága volt, s ez egyöntetűen vette át az új szokásokat, s őrizte meg még a koronauradalom erőszakoskodásával szemben is. Nem akarok messzebb menni e kérdésben, hiszen ezt már nem Marjalaki Kiss Lajos írásából tudom, hanem a magam kutatásaiból, s ez benne van az egyházi jegyzőkönyvekben is, hogy az egyház és az iskola éppen azért, mert egységes polgársága volt a városnak, s ez egységesen nagyobbára református volt, sohasem engedett a németesítő törekvéseknek, s szembeszállt minden ilyen erőszakoskodással. Az avasi templom gyakran volt színhelye az ilyen jellegű tiltakozásoknak. Lajos bácsi írásaiból azt is tudjuk, hogy 1930-ban mennyi volt a város összlakossága, s az 1931-es népszámlálási adatokat megelőzve, nála már részletes kimutatás van a vallásfelekezeti megoszlásról. Másik közleményében, amelynek címe ugyancsak az, hogy „Adatok a miskolci református egyház történetéhez, régi esküformák" már a városi protokollumokból vette az adatokat, s itt 1550 és 1700 közötti városi tisztségviselőkről beszél. Tudjuk, hogy a korábbi vallásváltoztatással kapcsolatosan az 1564-es tarcali zsinaton döntöttek úgy, hogy a Felső-Tisza-vidék a holvét irányzatú hitvallást veszi fel, a vallásgyakorlat confessionális formáját csak ezután vette fel, noha Gergely presbiter - s ezt is Marjalaki Kiss Lajos mutatta ki - volt az első protestáns papja a miskolci református egyháznak. De visszatérve a régi esküminták című tanulmányára, hadd említsem meg, hogy a 15 városi tisztségviselő az avasi református templomban tartott közgyűléseken tette le az esküt, noha a 15-ből mindössze a főbíró, az egyházfi és a harangozó volt kimondottan egyházi tisztviselő, a többiek világiak voltak. A főbíró mindenkor az egyház főgondnoka is volt. Ezért tartozott az egyház előtt esküt tenni. De mint a város közügyeinek színhelye, az avasi templomban tartott közgyűlésen esküdtek fel hivatalukra a tanácstagok, a jegyző, kincstartó, esküdtek, kapitány, borbírák, kocsmárosok, városbíró, tolmács, kerülő, inspektor, pincemester-vincellér, ménespásztor is. Ebből is látjuk a város ekkori képét. De ismeretesek azok az adatok is, amelyeket Marjalaki Kiss Lajos az avasi templom építésével kapcsolatosan felkutatott, s amelyben a régi templomra vonatkozó levéltári adatokat közölte. Ugyanígy az avasi református temető, a tetemvári református temető, a Szent György temető használatával is foglalkozott. Érdemes lenne várostörténészeknek ezeknek a temetőknek a megszerezhető anyakönyvéből összeállítani Miskolc XVII-XVIII-XIX. századi lakosságának neveit, s mindjárt érdekes következtetésekre juthatnánk a lakosság magyar jellegének bizonyításában. Bár az avasi templomban lévő két „fekete szék" az 1784-es évekből való - úgy látszik, egy szék, tulajdonképpen pad - nem volt elég a megtévedt asszonyok nyilvános eklézsiakövetésére, magam is segítettem Lajos bácsinak az 1952-53-as években a városgazda bejegyzéseinek cédulázásában, s ez itt is van most már a Múzeumban, ebben a cédulázásban vannak olyan adatok, amelyek az így megtévedt asszonvok büntetéséről, a