A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MARJALAKI KISS LAJOS - Deák Gábor: Marjalaki Kiss Lajos a tanár, és kapcsolata a református egyházzal

A 2. számú Állami Polgári Fiúiskola tanári kara 1919-1929 között (az álló sorban balról a második Marjalaki Kiss Lajos) kies Jenő, Csorba György, dr. Jégh Gyula, dr. Szikra Gyula, a korábbiakban Brósz Károly, vagy az Evangélikus Tanítóképző tanárai, az Evangélikus Jogakadémia neves tantestülete, még az Eperjesről idejött, s itt hamar szellemi központot teremtő tanári karával és a város szellemi életében olyan nagy szerepet vállaló dékánjával, Bruckner Győzővel, a Múzeum közkönyvtárával, benne Koller bácsival, de még a zsidó könyvke­reskedők közművelődési kölcsönkönyvtárával is. Ebben a környezetben élt, tanított, kutatott Marjalaki Kiss Lajos, egyszerű, közvetlen emberként, aki hozzá tudta mérni a polgári iskolai tanítványai színvonalához a földrajzi, történelmi ismereteket, s hozzá tudta fűzni azokhoz a helyi kapcsolatokhoz. Ez volt a tanárerkölcs, s ahogy más szakte­rületeken a jó szakember mestere kellett legyen szakmájának, a tanári munkában a szakma, a szakterület történeti anyagának ismerete nélkül nem volt jó tanár a tanár. De ő nemcsak olvasottságával, hanem szorgos, aprólékos, gyűjtő munkájával szerezte meg azokat az ismereteket, amelyek bizonyították a növendékei előtt is, hogy a föld­rajz, történelem nemcsak a könyvek lapjain írott tudomány, hanem ott van a környezet növény- és ásvány-, élő- és élettelen világában, s benne van a levéltárak, világi és egy­házi jegyzőkönyvek, számadások, a Kötel-könyv, a városgazda feljegyzései, egyházi adófizetések listájában, a megépült fennálló, vagy romlasztó falak történetében. S ennek kutatása élethivatás volt számára. A Lévay József Tudományos Könyvtár kia­dásában megjelent „Marjalaki Kiss Lajos válogatott bibliográfiái a és Móricz Zsigmond­tól kapott levelei" című kiadvány idézi önvallomását: „Teljes volt az életem, mert a ta­nári hivatásom, családom mellett azzal foglalkoztam, amit nagyon szerettem".

Next

/
Thumbnails
Contents