A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok. Hazahív a harangszó (Bartha Elek)

gen kulturális, politikai környezetben, egy az addiginál nem kevésbé nehéz megpróbáltatásokkal teli, kisebbségbe, perifériára szorított történelem, amelyben a mindennapos megélhetés gondjai, az egyéni fennmaradás küzdelmei mellé állandó kihívásként jelentkezett a közösségi sors, magyarságuk átmentése, nemzeti létük megőrzése. Zalabai Zsigmond kétkötetes munkájának jelentőségét nemcsak az általa bemutatott falu és közvetlen környéke történelmének ez a sajátosságaiban is a magyar viszonyokra annyira jellemző, tipikus sorsa adja. Ha csak erről lenne szó, a munka egy lenne a hasonlójellegű népismereti-falutörténeti tárgyú monográfiák közül, amelyek, ha nem is túl nagy számban, de időről időre megjelentek a határainkon kívül rekedt magyarság némely vidékéről. Zalabai kötetei mind szemléletükben, mind tartalmukban túlmutatnak ezen, s értékeik nem is határozhatók meg pusztán egyetlen szempontból. A két kötet között a feldolgozott anyag jellege és a szerző szándéka szerint nagy eltérés mutatkozik. Míg az első kötet Ipolypásztó 1918 előtti történetét kíséri végig, a második a néphagyományok, a hagyományos népélet leírására vállalkozik. Az első kötet összefoglaló történeti munkák, helytörténeti források felhasználásával tekinti át Ipolypásztó és környékének sorsát az államalapítástól az I. világháború végéig eltelt évezred során. A szerző jó arányérzékkel választja ki azt az ösvényt, amely az ilyen vállalkozásokat gyakran fenyegető provincializmus és a történeti általánosságok, közhelyek alkalmazása között vezet. A történelmi kérdésekben tájékozatlanabb olvasó érdeklődését is ébren tartva váltakoznak a kötetben a források, dokumentumok, korabeli levelek, okmányok szövegrészletei a szerző plasztikus okfejtéseivel, szubjektív, de e szubjektivitásában is népe sorsán vívódó, vitázó megjegyzéseivel. Megfelelő teret szentel annak is, hogy a helyi vagy környékbeli eseményeket az egyetemes magyar történelem keretei közé illessze, s ahol szükséges, rövid magyarázatokkal lássa el. Mindehhez hozzájárul Zalabai lebilincselő stílusa, amely könyvét a nagyszámú adat, dokumentum mellett is izgalmas olvasmánnyá teszi. A második kötet a közelmúlt, vagy inkább az „élő múlt" megjelenítésére vállalkozik. Olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek még élő tanúi vannak, s amelyeknek sokszor egyedüli forrása az élő néphagyomány, a szájhagyomány. Talán ez az időbeni közeliség lehet az egyik oka annak, hogy a történeti forrásoknak az első kötetben oly sokat idézett, forgatott típusaival itt ritkábban találkozunk. A szerző az I. világháború utáni, immár az akkor létrehozott Csehszlovákia keretei közötti Ipolypásztó (Pastuchov, majd Pastovce) történelmében, mint azt a kötet alcíme - Ipolypásztó népélete 1918-1945. - is jelzi, a hagyományos paraszti életmód és a folklór kérdéseire korlátozza figyelmét. Hangulatos képet fest, ugyanakkor hiteles néprajzi adatokat is közöl a falu társadalmi viszonyairól, a gazdálkodás egyes hagyományos ágairól, a jelesnapi és családi szokások, a gyermekélet folklórja, a népi gyógyítás hagyományaiból, a népnyelv gazdagságáról. Ami e korszak történelmének egyéb kérdéseit illeti, a szerző ezeknek nem szentel nagyobb figyelmet. Mint vázlatos, néhány mozzanatot felvillantó áttekintésében írja, Ipolypásztó magyar népe „alkalmazkodott az új viszonyokhoz. . . . Megszokta, hogy új pénzzel fizessen, . . . megszokta a vasúti állomás, a községi tábla új feliratát . . ., az 1937-re bőkezű állami támogatással felhúzott tágas, nagy ablakos, korszerű szlovák iskolát." És ennél egyelőre nem is várhatunk többet. Az újabb korszak történelme még túl közeli ahhoz, hogy előítéletektől mentes, higgadt véleményt adhassunk róla, akár az egyik, akár a másik oldalról. Legalábbis abban a mélységben, ahogy Zalabai ezt a korábbi időszakok eseményeinél teszi. Zalabai Zsigmond kétkötetes munkája több egyszerű falutörténetnél. Nemcsak a „szülőföld" szeretetéről tanúskodik, amit mostanában helyenként egyre szívesebben hangsúlyoznak a nemzeti identitás pótszereként. Olvasóiban, a szlovákiai magyarság