A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Bödők Zsigmond: Harmatlegelő. A csillagos ég a néphagyományban (Viga Gyula)

Vadkerty Katalin az Utószóban értékeli az 1980-ban indult sorozat koncepcióját, célját és eddigi eredményeit, röviden szól a jelen kötetben található tanulmányokról, s javaslatot tesz az Új Mindenes Gyűjtemény tudományszervező erejének teljes kibontakoztatása érdekében egy szerkesztőbizottság létrehozására. A kötet színvonalát emelik a jó minőségű fényképek, rajzok és térképek. ZSÚPOS ZOLTÁN Bödők Zsigmond: Harmatlegelő (A csillagos ég a néphagyományban) Bratislava, 1986. 102 p. Bár Ipolyi Arnold, Kandra Kabos és Kálmány Lajos már a múlt században sürgették népi csillagneveink összegyűjtését, s maguk példát is mutattak e téren, nyelvünk és néphagyományunk azon rétege, amelyet a csillagnevek és a hozzájuk fűződő néphagyomány képez, végképp elsüllyedni látszik a feledésben. Nyomtalanul tűntek el hagyományos tevékenységi formák, s lassan sírba szállnak azon utolsó képviselőik is. akik életük jelentős részét a szabadban töltötték, akiknek nyitott könyv és megbízható tájékozódási forrás volt a csillagos ég, s akik még ismerték az egyes csillagok, csillagképek keletkezésével, elnevezésével kapcsolatos, jobbára eredetmagyarázó mondákat. Ezért kell fontos nyereségnek tartanunk Bödők Zsigmond kötetét, amely számba veszi a csillagos éggel kapcsolatos néphagyomány eddig ismert részleteit, s számos, elsősorban a Csallóközből származó gyűjtéssel egészíti ki azokat. Különös világba vezet bennünket a kötet, amely szemléletesen mutatja be a természettel állandó, szoros kapcsolatban levő ember és a csillagos égbolt sajátos „kapcsolatát", a csillagok, a csillagos ég szerepét a tájékozódásban, a világkép formálásában. Az általa feltárt, jelentős anyag egyaránt tárháza archaikus nyelvi elemeknek, a hagyományos természetismeret összetevőinek, az epikus hagyomány korai rétegének és sajátos ethnopszichológiai összefüggéseknek. Vizsgálatai két. párhuzamos szálon futnak: egyrészt a néphagyomány, másrészt a modern csillagászat, természettudomány eredményeit ötvözik. Mondandóját szép magyarsággal, rendkívül olvasmányosan adja közre. (Ügy tűnik, hogy a Madách Kiadó elsősorban fiatalok, gyerekek számára adta ki ezt a munkát. Nagy kár, hogy Magyarországon nem kerülhetett könyvárusi forgalomba!) A szerző kitűnően ragadja meg munkájában azt az egységet, amely a praktikum, az öröklött tudás és az emberi érzelem együtteséből simul sajátos formává. Mint írja: „A magyar nép rendkívül szemléletesen írta fel érzelemvilágát - vágyait, boldogságát, keserűségét, bánatát - az égboltra. Csillagelnevezéseinkből is kiolvasható ez, de még inkább a hozzájuk fűződő mondáinkból, hiedelmeinkből, meséinkből. Mindamellett a csillagos égbolt őseink számára sem csak a gyönyörködtetés forrása és népköltészetünk páratlanul szép megszemélyesítő példáinak gyűjteménye volt. Figyelemmel követését, a csillagok helyzetének pontos ismeretét a gyakorlati életben jelentkező igények is szükségessé tették." A csillag- és csillagkép-neveinket - jelentéstartalmuk alapján - a szerző négy fő csoportba rendezi, s a kötetben ennek alapján mutatja be őket. Megkülönbözteti az irányés időmutató csillagokat, az emberes környezetének égi vetületére utaló elnevezéseket, a népköltészet égi elemeit, s külön szól a TejútróX. Ahol lehetséges, ott a népi csillagnevek