A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Siska József: A Bodrogköz népi táplálkozásához

A Bodrogköz népi táplálkozásához Az ember önfenntartásának lehetőségeit jelentősen befolyásolja az a földrajzi környezet, amelyben életét leélni kényszerül. A megállapítás fokozottan érvényesült századokon át a Tisza-Latorca-Bodrog folyók által határolt Bodrogközben. Az Alföld északkeleti peremén elterülő tájegység nagyobb része lapályos, kisebbik hányadát dombok alkotják, de van itt két trachit alapú szigethegy is. A régészeti leletek és okmányok szerint felvázolható településhálózat híven tükrözi a domborzati viszonyokat. A bodrogközi helységek zöme a magasabb fekvésű, dombokkal sűrűbben tarkított észak-északkeleti régióban található. A XIX. századi folyószabályozásokig az áradások és belvizek által jobban veszélyeztetett déli-délnyugati vidéken alig létesült néhány település. Az évszázadok során a Bodrogközben élő különféle nációk önfenntartásának biztosításában az ősfoglalkozások és a termelő gazdálkodás egyaránt szerepet játszottak, de arányuk kistájanként és koronként változott. A települések zöme már eleve a földművelésre és állattartásra alkalmasabb dombhátakon jött létre. Ezeken a helyeken a gyűjtögetés és a halászat főleg a földtelen, szegényebb néprétegek ellátásában számított elsődleges forrásnak. Természetesen, ha háborús időszakok, járványok, esőzések, aszályok, áradások a termelő gazdálkodás eredményeit lerontották, akkor az ősfoglalkozások szerepe az egész bodrogközi lakosság önfenntartásában megnőtt. Szerencsénkre a XIII. századtól kezdődően egyre növekvő számú dokumentum maradt ránk, amelyekből a mindenkori táplálékforrások rekonstruálhatók. Az ármentesítés előtti idők bodrogközi emberéről kívülállók nem kevés iróniával azt állították, hogy csak sült halat evett, főtt hallal. Ez ugyan enyhe túlzás, de nem minden alap nélkül való. A tájegység határát alkotó Tisza, Bodrog, Latorca és ezek mellékfolyói, a Karcsa és Tice egykori halgazdagsága vitathatatlan. Az okmányok még a tudatos halgazdálkodás tényét bizonyító halastavak létezését is regisztrálják.

1 A vízivilág az ármentesítés után fokozatosan megszűnt és elveszítette a bodrogköziek önfenntartásában játszott szerepét. A termelő gazdálkodás fontosságáról, a különféle háziállatok tartásáról, a termesztett kultúrnövények fajtáiról, feldolgozásáról írott források tömkelege számol be.

2 A dokumentumok alapján levonható következtetés az, hogy a legkorábbi századoktól kezdve a gabonafélék, hüvelyesek, zöldségfélék, gyümölcsök, szőlő termesztése, a szarvasmarha, sertés, baromfi, juh tartása, a méhészkedés, halászat, vadászat, a vadon tenyésző növényi eredetű nyersanyagok alkalmi gyűjtése jelentette a helyi táplálékforrást. Ez kiegészült az országon belüli és az országon kívüli régiókkal fenntartott gazdasági kapcsolatok révén beszerzett adalékanyaggal, sóval, fűszerrel. Az új földrészek felfedezésével egyre bővült a fogyasztható kultúrnövények köre, amelyek kisebb-nagyobb késéssel ugyan, de meghonosodtak itt, az ország északkeleti perifériáján is.

3 A XIX. század első éveit megelőző időkből a kenyér általános ismeretét rögzítő