A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Inántsyné Nagy Mária: Orosz halottas játékok a karácsonyi-újévi ünnepkörben

A halottas játékok törvényszerűen kapcsolódnak be az újévi szertartások ciklusába, mivel a természet halálával, mint ténnyel állnak összefüggésbe. Ezzel együtt Csicserov, V. I. megengedi azt a feltételezést, hogy másodlagosan kapcsolatban lehetnek az ősök kultuszával, mely a jövendőbeli jólét biztosítására irányul. Ezekben a játékokban két ősi agrármotívum olvad össze, a termékenység és a pusztulás.

24 Csicserov idézi Makszimov, Sz, V. azon leírását, miszerint: „egyes helyeken a halottat (vagyis a jelmezest), akit szemfödéllel borítanak, beviszik a házba, és azt kérdik a gazdától: „Az önök sírján halottat találtunk, nem az önök dédapja?"

25 Ebbe az irányba folytatja tovább a kutatásokat Guszev, V. E. Rámutat a halottas játékok genetikus kapcsolatára az ószláv temetési szertartásokkal. Egyenes analógiát lát a régi ószláv temetkezési szertartásokban meglévő vidám játékok és táncok, melyeket a temetkezés során és a halottakra való emlékezés napján mutattak be, valamint az Ukrajna nyugati megyéiben a halott jelenlétében játszott ún. „pri merci" között. Itt maga a halott a tréfa tárgya. „Szokott úgy is lenni, hogy egy legényke a halottnak megfelelően maszkírozott és öltözött befekszik a halott helyére. A másik a pad, vagy az asztal alá mászik, amelyen fekszik a halotti test. Valaki a tömegből észreveszi, hogy az a bajuszát mozgatja és így kiált: Sztyepen feltámadt, a másik válaszolja: Hazudsz, mint a kutya! Ebben a pillanatban felemelkedik a lóca vagy az asztal a halottal. Mindenki félreugrik ... A halott felkel. A legények a halott alakoskodóval együtt tréfás dalokat énekelnek. Pirkadatkor szétosztanak, a rokonok megkeresik a halottat, akit a csűrbe vittek, és folytatódik a szertartás."

26 Guszev, V. E. szerint az ukrán példák átmenetek a halott jelenlétében végbemenő temetési játékokból a halottas játék irányába. Segítségükkel meggyőzően bizonyítható, hogy „az áttekintett orosz karácsony-újévi játékok genetikusan visszanyúlnak az ószláv temetkezési szertartásokhoz, mely az ősök kultuszán alapult."

27 Az ezen játékokat kísérő nevetés azonban már nem mutat kapcsolatot a proppi rituális nevetéssel. Ténylegesen jelen van a rémület és rémítgetés, a lányok zavarba hozása, mint élő funkció. Különösen azokban az esetekben, ahol a „halotton" kívül más, elsősorban a pópa, a kántor, a siratóasszony képében alakoskodó is jelen van, lényegében már teljesen teátrális formát mutat. Fellelhető itt a dialógusnak az a fajtája, mely igazán a népi színjátszás jellemzője. A párbeszéd a nézők és a „színészek" között, mely igen erősen szituációhoz kötött és nagymértékben improvizált. A komédiának már csak tárgya a halott, mintegy kellékké degradálódik. Jogosan állapítja meg Ujváry Zoltán a magyar halottas játékok kapcsán, hogy a legfőbb szervező, rendező és főszereplő a „pap" lesz.

28 Ha nincs is forgatókönyv, a szövegbeli hiány, illetve variáció, nem érinti az „előadás" lényegét. A főszereplők egymáshoz és a nézőkhöz való viszonya ugyanis forgatókönyv nélkül is állandó és alapvetően meghatározott. A „halott" csak ebben a pillanatban támadhat fel, ahol a darab szervezése megköveteli. A kántor köteles a pap cselekményszervező funkciójának alávetni magát. A nézők, a pap, a kántor és a siratóasszony szabta lehetőségek között kapcsolódhatnak a darabba. A téma tehát adott a „szvjatki" idején. Egy rituális funkcióját vesztett, játékba fordult szertartás, a halott képébe való alakoskodás. A drámává szerveződést, a szöveg és szerkezetbeli fejlődést biztosítja a pravoszláv egyházi panachida. Ennek a játékba való bekerülése, egyúttal szövegbeli fixálást is jelent, visszaszorítja az improvizációt. Az improvizáció elsősorban nem a darab cselekményének bonyolítására, hanem a játszók és a nézők emócióinak átadására szolgál. Mindezek teszik lehetővé, hogy a rituális szertartás játékba, majd viszonylag állandó szövegű „mini" drámába alakul át. Ez a darab a Mavruh, melyet a XX. század elején Oncsukov, N. E. jegyzett le. Mint színielőadás elsősorban a katonai színjátszó-csoportok repertoárjában szerepel, és ez a szövegbeli fejlődésre is rányomja a bélyeget. Puskin maga is, amikor 1812-