A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tok Miklós: Fejezetek a miskolci Földes Ferenc Gimnázium történetéből. Gazdag iskola

ból első helyen végzett a Rákosi-versenyeken. E fiatalok neve bekerült az iskola becsü­letkönyvébe, - ennél magasabb jutalomban már nem is részesülhettek volna. Hiszen abba a kiváló tanári teljesítmények is bekerülnek! S ha az eredményekről szólunk, - ta­valy év végén 101 kitűnő és jeles tanulójuk volt, ez az ifjúság 12%-a. Az iskola udvarán télen jégpálya működik nevelők és tanulók szórakoztatására, örömére. A téli hónapokban nevelői felügyelettel iskolai tánctanfolyamon vehetnek részt a tanulók. A szülői munkaközösség által rendezett műsoros estek bevétele is az is­kolát gyarapítja. Hasonlóképp az iskolai büfé jövedelme is. Ezen a télen a nevelők elő­adás-sorozatot rendeznek a miskolci dolgozók számára irodalmi témákról. Mindez a be­vétel együttesen helyes és nagyszabású tervük megvalósítását szolgálja: iskolaüdülőt akarnak építeni! Csak éppen telket kell szerezniök a Bükk erdőiben, a kövek kitermelé­sét, összehordását, s az építést a nevelők szívesen vállalják, pedig az nem minden­napi feladat." 4 A Földes Gimnáziumból, ahol a több mint egy emberöltőnyi miskolci szolgálat leg­eredményesebb 10 évét töltöttem el, nagyon fájó szívvel minden búcsúzás nélkül, szinte „elloptam" magam 1962 januárjában. A megyei jogú Miskolc Városi Tanács ugyanis művelődésügyi osztályvezetőnek nevezett ki a városi tanácsra. Minden bizonnyal az emlékezésben elmondottak is hozzájárultak ahhoz, hogy a vá­roson és a megyén túlmutató pedagógiai közművelődési munka, a kiváló tantestületre támaszkodva, 1960-ban az iskola 400 éves jubileumára való készülődésben, országos ju­bileumi ünnepségen kulminálódhatott. Mindez elsősorban az iskola munkájának az el­ismerését jelentette. Horváth József többször idézett korhű iskoladokumentumának utolsó mondatai álljanak emlékezésem végén: „Kusza jegyzetekből készül írásom, de ki tudná hűségesen visszaadni ennek a gazdag iskolának teljes képét? Az - azt hiszem - mindenesetre kiderül belőle, hogy a Földes Ferenc Gimnázium - gazdag iskola." 5 TOK MIKLÓS JEGYZETEK 1. Horváth József : Gazdag iskola. Köznevelés X. (1954) 313-314. 2. Horváthx. m. 313-314. 3. A 400 éves Miskolci Földes Ferenc Gimnázium Emlékkönyve. Miskolc I960. 62. 4. Horváthx. m. 313-314. 5. Horváthx. m. 313-314.

Next

/
Thumbnails
Contents