A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - G. Tari Mária: Hanva község mai nyelvének magánhangzórendszere

o: a köznyelvivel egyező alakokban, valamint u helyett: a) többes sz. 3. sz. személyragban: nâlok, alánok; b) szó elején ritkán: onokäm; a helyett: a) lássonák, b) majdnem mindekinéi :o.szí, osztan. ó: köznyelvivel egyező alakokban, illetve a) ha az / kiesik: vót, vótonk, szógaltam, nyóc; bjtöbbessz. 1. sz. személyragokban: láktónk, csókoló>usztónk, jartónk, dolgoztónk, varrtónk. a: a nyelvjárásban az illabiális à található meg: àrrà, àblàk, falu, valamikor stb. á: a nyelvjárásban az illabiális á helyett labiális à van: a) szó elején: äsztätni, állomásnä, áltálában, ágyba, állatgondozó; b) hangsúlyos helyzetben: láccik, lábakat, látok, vászon, szárító>ubá, rántást; c) hangsúlytalan helyzetben: tarkák, mintákat, karácsony, tojást, pésztárosnák stb. ; d) szó végén: soká, hozzá, mingyá, szimbóliumozná; e) diftongusban: teát, februári, összeállítás, beállott, idáig stb.; f) toldalékban: malacoknál, huncutcság, javítás, aratás, fánál stb. Elöl képzett ajakréses magánhangzók (palatális illabiális): i: a köznyelvivel egyező alakokban, ritkán e helyett: képi, esténkint, pilinka 'pelenka', í: a köznyelvivel egyező alakokban, illetve i helyett: kisímogáttuk, finom, híjába, síkáló>ukát 'nyújtófa'. e: a köznyelvivel egyező alakokban ë: lëhet, ember, szedek, kellett, igen, reggel stb. é: a köznyelvivel egyező alakokban: kér, megebédel, szép. A használatos kettőshangzók (diftongusok) Az ó, ő, é fonéma óu, őü, éi típusú kettőshangzókban fordul elő. éi: szó elején: éirdemës, éidesányá, éives, éin, éipület; szó végén: ázéi, lisztéi, Istvánnéi; toldalékban: elevenséig, gépeknéil; szó belsejében: szëgéiny, meséirült, Iréinke, vetéis, terméiszetés; hangsúlyos helyzetben: kéik, kéirëm, téili, véiső, vetéis. óu: szó elején: óulbá, aurákkor; szó végén: Lászlóu, olvásóu, Szábóu, disznóu, dolgozóu; toldalékban: ábbóul, árróul, egymástóul, pápírbóul; kzóutá, pokróucot, zsinóur, kiszóulál, ápóusom; hangsúlyos helyzetben: istálóubá, szóuvál, jóu, szárítóubá. őü: szó elején: őü, őüsz; szó végén: esküvőü, kettőü, időü, elsőü; toldalékban: ijesmitőül, szögbőül; szó belsejében: erdődbe, szőllőüvel, későün, kendőüket; hangsúlyos helyzetben: levégőübe, nőüsüléis, lőütt, kőüművesek, főüzni. A köznyelvitől eltérő illabiális magánhangzó használatának esetei Az illabiális à fonéma a vizsgált nyelvjárás tipikus jelensége, minden adatközlő használja beszédében. Előfordul: 1. hangsúlyos helyzetben a) szó elején, b) szó belsejében; 2. hangsúlytalan helyzetben; 3. szó végén; 4. toldalékban; Hangsúlyos helyzetben - szó elején: aprólék - Má nekem nincsen csak aprólék baromfi'; adni, arcomon, antennánk, álátt, azáltal, árányám, annyit, asztalos, ajtók, abban, addig, ággyá, alkalom, azok, ájjá ,alja'; ami, akinek, abrakot, akkor, ádol ,adsz'; átták, ápóusom, álig, áráttám, amikor, amúgy, asszony, ásztan, alapok, agyág, ányág, akárkit, amott, alakot, ápjá;