A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Milan Majtán-Matej Provazaj: Meno pre nase dieta (Mizser Lajos)

mien). Az oklevéltárak alapján több történeti adatot is közölnek (elsősorban személynévi eredetű helyneveket), sőt a Behadik névnek hatvanegy változatát, néhány közülük homonimaként a magyarban is megvan. Az igaz, hogy egy részük manapság már vagy csak vezetéknévként, vagy csak becenévként használatos. Igen értékes fejezete ennek a könyvnek a névdivat bemutatása (Tradícia, móda a vyber mena). Néhány nagyobb helység adatai alapján történeti anyagot is adnak, de a közelmúlt alakulását is figyelembe veszik. Csaknem megegyezik a magyar névdivattal; náluk a Ján, Jura], Michal a leggyakoribb, de nem ritka az Ondrej, Martin, Pavol. A nőknél a Zuzana, Mária és az Anna vezet. A közelmúlt névadására a Peter, Martin, Róbert, illetve a Jana, Iveta, Andrea a jellemző. A rövidítések jegyzéke után kerül sor a tulajdonképpeni munkára, a könyv érdemi részére. Ezt teljes egészében Majtán végezte el. Sokkal több névkönyvet és egyéb szakirodalmat is felhasznált, mint amennyit a bibliográfiában feltüntetett. Megadja a nevek pontos jelentését s az esetleges rokon neveket is. A keresztneveket alfabetikus sorrendben hozza, és mindegyik után közli, hogy férfi- (m.), illetve női névről (z.) van-e szó. A gyakrabban használt neveknél megadja a becézett alakokat is. A szócikkekben a névkönyvek szokásos gyakorlatát követi: a megfelelő nyelvben létrejött (tehát a legeredetibb) jelentést adja meg. Bizonyos esetekben az átadó nyelvet részesíti előnyben (a Zoltán név a szlovákban nem a törökből, hanem a magyarból ment). Miért fontos ez? Pl. az Atila nevet nem a gótból vették át, hanem a magyarból. Természetesen magyar nevek is szerepelnek, pl. Aranka, Gejza stb. Majtán igen helyesen látja, hogy a Gál nevet a magyar közvetítette, hiszen ez a név - latinul Gallus - a szlovákban Hável. Igen helyes az az álláspont, hogy más nyelvi megfelelőket is megad (a Frantisek-nél pl. a latint, a németet, az olaszt, a franciát, a spanyolt és a magyart); nagyon szerencsésen elsősorban a két leginkább szóba jöhető nyelvet (a csehet és a magyart) veszi figyelembe. Ahol alkalma van, utal a művelődéstörténeti összefüggésekre. Pl. a Hviezdoslav névnél közli, hogy az eredetileg Pavol Országh költő álneve volt - ebből vált utónévvé, és már női alakja is van. A nevek azonosításába olykor hiba csúszik, hiszen a Vojtech nem azonos a Bélával, az Adela az Etelkával; sőt a Dalida nevet a magyar dal szóból vezeti le, pedig ez a művésznév egy olasz származású francia énekesnő nevének átvétele (s neki semmi kapcsolata nem volt a magyarsággal). A nevek hivatalos és nem hivatalos formáinak leírása következik (Neúradné podoby rodnych mien), itt többek között megtudjuk azt, hogy a Ludovií'-nak van Lajos alakja is, a Stefán-nak Pista becéző változata is. Az új keresztnevekkel is foglalkozik a szerző, s megadja eredetüket is (pl. irodalmi névadás, a férfinév nőiesítése). Ezek után az anyakönyvezés, illetve a névváltoztatás főbb szabályai következnek. Majd nemenként abc-sorrendben olvashatjuk a neveket, itt találjuk meg a névnapokat is. A teljes névanyag - beleértve az idegen nyelvi megfelelőket is - külön mutatóként szerepel. Értékes könyv Majtán-Povazaj munkája, s nemcsak a hazánkban élő szlovákok forgathatják haszonnal, hanem a névkutatók és az etnográfusok is. MIZSER LAJOS