A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

RÉGÉSZETI TANÁCSKOZÁS MISKOLCON - Lovász Emese: A tiszakarádi germán temetőről

A tiszakarádi germán temetőről Koncz György tiszakarádi lakos emlékének, aki haláláig Attila sírját kereste. Hosszú és szövevényes úton jut el egy régészeti lelet a Herman Ottó Múzeumba, és ez a sorsa sokszor a leletbejelentéseknek is. Egy kis bodrogközi falu, Tiszakarád Inasa nevű határrészében még a II. világháború előtt, szőlő alá forgatáskor csontvázat és ékszereket találtak. Ezeket a jegyző akkor állítólag magához vette, és a további kutatást megtiltotta. Az ötvenes években a szántás újabb leleteket hozott a felszínre. A találó, ma már néhai Koncz György, aki az első találáskor is jelen volt, megszállottja lett a kutatásnak. Hogy maga mellé állította a falu közvéleményét is, álljon itt példaként egy, a Magyar Nemzet 1954. október 14-i számában megjelent újságcikk részlete, melyben a karádiak a villany, a víz hiánya, az iskola és egyéb intézmények gondja mellett egyéb sérelmeiket is felsorolták: „Milyen lelkességet árul el az a panasz is, hogy a régészek, a múzeum nem törődnek a tiszakarádiak bejelentéseivel, amiben közölték, hogy a határban sok rézkori, kőkorszakbeli, honfoglaláskori emléket találtak, régi temető került elő egy szőlő rigolírozása közben."

1 Legközelebb 1958-ban, terepbejárás során járt szakember a helyszínen, és megállapította, hogy a lelőhelyet közvetlen veszély nem fenyegeti, nem életbevágóan sürgős a feltárása.

2 Még kétszer értesítette a múzeumot Koncz György, majd nem várt tovább: kiásott az általa jelzett területen öt sírt. Ezekből egy csontvázat, egy kis szürke, korongolt poharat, és egy vaslándzsát behozott a múzeumba, a többi leletet visszatemette. Az újbóli helyszínelésen megállapítottuk, hogy az Inasa nevű határrész Tiszakarádnak a Tiszacsermely felé eső részén fekszik, a Tisza mai medrétől 5-600 méterre. Egy holtágtól körülölelt homokos dombhát, környéke ma is vizes, mocsaras. Miután Koncz Györgyöt nem tudtuk lebeszélni arról, hogy tovább ásson, és a kis pohár meg a lándzsa amúgy is felkeltette érdeklődésünket, 1980 nyarán megkezdtük a feltárást. Három ásatási szezonban 60 db 5x5 méteres szelvénnyel kutattuk át a dombhát homokját. 50 sírt tártunk fel, egy teljes, germán jellegű emlékanyagot rejtő temetőt. A domb magasabb részein levő sírokat a mélyszántás már megbolygatta. A sírok egymástól 3-4 méter távolságban, D-É irányításban feküdtek, arccal É-felé tekintettek a halottak. Egyetlen esetben találkoztunk fordított tájolással: a 24. sírban eltemetett férfi pontosan fordítva, É-D irányban feküdt. Ennek a sírnak a leletanyaga is beleillett a temető összképébe. A D-É irányítású tájolás nem ritka az Alföld késő császárkori temetőiben.

3 A lábbal D-nek való temetés azonban idegen elemként jelentkezik: Csallány Dezső a „Hun temetkezési rítus kidomborodásá"-t látja benne,

4 Bóna István az újhartyáni germán lovas sír kapcsán figyelt fel e tájolás idegen voltára, véleménye szerint „a kisebb eltérésekkel É-D irányba forduló tájolás az Erdélybe és a román síkságra a III—IV. század folyamán beköltöző keleti germán (nyugati gót) temetőkre és a Moldvában, továbbá Ukrajnában feltárt csernyahovi típusú temetők keleti germán (keleti gót és gepida) jellegű sírjaira jellemző."

5 A leletanyag, és az össze nem téveszthető antropológiai jegyek alapján 23 férfi,