A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Faggyas István: A búzaszalma felhasználása a keleméri juhtartásban

A búzaszalma felhasználása a keleméri juhtartásban A búza a gabonafélék között nemcsak mint szemes termény élvezett elsőbbséget, hanem szalmája nélkülözhetetlen trágyaképző anyag és olcsó, nagy tömegű bázistakarmány volt a hagyományos állattartásban. A régi juhtartó keleméri gazdaságokban nagy jelentősége volt a búzaszalmának, mint kiegészítő, átteleltctő takarmánynak. A gazdaságok számára a búzatermesztés nemcsak mint piacra való árutermelés bírt jelentőséggel, de nagy értéket jelentett a szalma téli takarmányként való hasznosítása, biztosítva ezzel juhászatuk olcsó és gazdaságos fenntartását. Az 1930-as években a gazdaságok az olcsó gabonaárak ellenére sem csökkentették a búza vetésterületét, az eredményes juhtartás érdekében. Szükség volt a sok gyomnövénnyel vegyes búzaszalmára, amelyből a téli, akolban való tartás ideje alatt a jószág a számára értékes részeket kiszedegethette, kiszálalhatta. A juh elfogyasztotta a gyomnövények mellett a búzaszalma ízesebb, vékony, ropogós részét is, míg a szalma megmaradt puha, vastagabb szárát maga alá „tiporta". Az állandó taposással gyorsan érlelődő, értékes, nitrogéntartalmú trágyaréteg képződött az akolban. A gazdaságok aklos trágyatermelése a juhtartás egyik haszna volt. Az akolban gyűlt trágyadepó leszűkítette ugyan annak belső légterét, de a téli időben a juhtrágya melege növelte a belső környezet hőmérsékletét. A gazdaságok az ellesek idejére igyekeztek az aklot szabaddá tenni, a vastag trágyatömegtől megszabadítani. Szekéren vagy szánkón hordatták ki a trágyát a közeli földekre. A búzavetésekben alakultak ki a téli takarmányozásban jelentős szerepet betöltő növényi társulások. A vadbükköny, vadborsó, vadlucerna, vadlóhere, konkoly-ismert gyomnövényei voltak a búzatábláknak. Ezeknek a növényeknek a búzavetések rovására történő kifejlődését akadályozták meg a gazdaságok a magas nitrogéntartalmú juhtrágyával. E nagy értékű trágyával megszórt földeken a búza tavasszal gyorsan szárba indult s a gyors növekedéssel a gyomnövényeket fejlődésükben visszaszorította ugyan, de megmaradásukat ez a folyamat nem veszélyeztette. A trágya kiszállítása után a juhászok a tiszta búzaszalmát nagyobb mennyiségben villázták a juhok közé, hogy a vastagabb száraz alomban a jószágok ne fázzanak. A nagyobb mennyiségű szalma felhasználásával nemcsak takarmányozási, de az állatok egészsége szempontjából is igen fontos feladatot láttak el mind a gazdaságok, mind a gondozó juhászok. Az elhanyagolt alomban a juhok körme kisebesedett, így a jószágok könnyen megkapták az egyik veszedelmes betegséget, az ún. büdös sántaságot, a bőrük pedig a rühösséget. Az árpaszalma ló és szarvasmarha számára önálló takarmányként szolgált téli időben, vagy mint a szecska fontos alkotóeleme, takarmányliszttel nedvesen keverve, már tápdúsabb élelemként szerepelt a nagyobb jószágok téli étrendjében. Az árpaszalma alomként használva pazarló szemléletre vallott egy-egy jó gazda szemében.