A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A bükki pásztorkodás természetes enyhelyei

A bükki pásztorkodás természetes enyhelyei A pásztorélet kutatói előtt jól ismert a természetes enyhelyek, a térszíni formák és a növénytakaró, különösen az erdő nagy fontossága a szabadban tartott jószág védelme szempontjából.

1 A folyamatosan legeltetett állatcsapatok pásztorai rendkívüli terepismerettel rendelkeztek, s kihasználták a táj felszíni adottságait a rájuk bízott állomány megóvására, attól függetlenül is, hogy voltak-e a legelőn a jószág védelmét szolgáló építmények. Számos adatot ismerünk arra vonatkozóan is, hogy a pásztorok a barlangokat is felhasználták a nyájak védelmére, egybentartására. Földes László problémafelvető írása után

2 Gunda Béla mutatta ki a barlangi állattartás hagyományát az Alacsony-Tátrától a Tordai-hasadékon, az Erdélyi-érchegységen és a Bihar-hegységen át a Balkánig, ill. a Kaukázusig, a Mediterráneum kiterjedt zónájáig.

3 Régészeti leletek a barlangi állattartás prehisztorikus vonatkozásait sejtetik, az irodalmi emlékek pedig arra utalnak, hogy a barlangok állattartás céljaira való felhasználásának hagyományai az antikvitásig nyúlnak vissza.

4 Ezzel együtt úgy vélem, hogy miként a hegyvidékeken természetes adottság a különböző barlangok, üregek megléte, úgy az ott élő népesség mindenkori kultúrájának eleme lehetett ezek hasznosítása - egyebek között állatai védelmére. Földes László vetette fel, hogy a Bükk hegység barlangjának Istállóskő neve bizonyára a barlangi állattartás hagyományát őrzi.

5 Ezt követően Paládi-Kovács Attila és Szabadfalvi József - Fényes Elek és Pesty Frigyes nyomán - a Bükk hegység több barlangjával kapcsolatban utalnak az állattartás hagyományaira.

6 Szilvásvárad leírása kapcsán ugyanis Fényes megemlíti, hogy a „... Peskőben a tarkányi oldalon van egy barlang, ezenkívül még két barlang a határban, egyik az istállóskői barlang, mely 1000, másik a Körös-lyuk, mely 300 darab sertést könnyen magába fogadhat".

7 Istállóskőről Pesty azt említi, hogy nevét nagy barlangjáról vette, „hol 200 darab marha benne megszorítás nélkül el fér".

8 A barlang a XIX. század második felében még éjjeli és téli szállásul szolgált az uradalmi juhnyájaknak és pásztoraiknak, s csak századunk első éveiben hordatta ki belőle Keglevits gróf intézője a felgyülemlett trágyát.

9 Megemlékezik Fényes Elek a barlangi állattartásról Cserépfalu leírása során is: „Barlang is kettő van a határban. Egyik közel a helységhez, Subalyuka név alatt, másik ennél kisebb, s Targyurka nevet visel. Mindenik kősziklában van, s egy juhnyájt befogadhat."

10 A fentiek alapján joggal gondolhatjuk, hogy Fényes nem csupán lehetőségként számol a barlangokkal, hanem a barlangi állattartás meglevő gyakorlatát regisztrálja ebben az esetben is. A néphagyomány tájunkon is számos helyen őrzi a barlangi állattartás emlékét. Vannak adatok az Upponyi-hegység karsztos barlangjainak hasznosításáról, s Domaházán is tudnak ilyen üreget.

11 A diósgyőri hagyomány szerint a település határában levő Kecskelyukba (Kecske-barlang) az 1910-es években még behajtották a makkos sertésnyájat éjszakára.

12 Nem zárható ki, hogy a barlang neve önmagában is az állattartás hagyományaira utal.

13