A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A bükki pásztorkodás természetes enyhelyei
1. kép. Szomolyai kőhodály bejárata (Bakó Ferenc felv. 1970) Idős répáshutai adatközlőnk szerint, századunk legelső éveiben még a falu fölött levő Balla-barlangot is felhasználták a jószág védelmére: az Alföldről makkra felhajtott uradalmi sertésnyájat éjszakáztatták benne pásztoraik. 14 Mádai Gyula gyűjtése szerint a bükkzsérciek úgy tudják, hogy a környék barlangjaiban főleg a pásztorbetyárok rejtették el állataikat. 15 Kétségtelen azonban, hogy a néphagyomány önmagában nem alkalmas e jelenség tisztázására, már csak azért sem, mert úgy tűnik, hogy a barlangi állattartás gyakorlata - már amennyiben annak lehet nevezni, a jelenség lényegéből következő, sporadikus előfordulását - aligha érte meg századunkat. Bizonyára így is számos helyen tovább nyomozható a Bükkben, s az Északi-középhegység más területein is a barlangi állattartás hagyománya, s vele az alkalmazkodás számos formája: az, hogy a hegyvidéki terület pásztorai miként használták ki a térszíni adottságokat munkájuk során. Ezúttal azonban csak egy érdekes jelenségre kívánom felhívni a figyelmet, melynek kapcsán sajátos összefüggést vélek felfedezni a pásztorkodás természetes és mesterséges enyhelyei között - legalábbis egy lokális példa esetében. Bakó Ferenc a bükki barlanglakásokról írott tanulmányában, a tufába vájt lakóépítmények mellett, beszámol a Szomolya határában álló, kőbe vájt birkahodályról, valamint a Noszvaj déli részén található kő-istállóról is. 16 A monumentális kőépítmények a barlanglakások technikájával készültek, s ismert funkciójuk is: az állattartás istállózó formáját szolgálták (1-2. kép). A közelmúltban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mg. Építészeti Tanszéke felmérte ezeket az objektumokat, s a Reischl Gábor által közreadott helyszínrajzok, alap- és homlokzati rajzok olyan összefüggésekre is rávilágítanak, amelyeket a helyszíni szemlélő - elsősorban „rálátás" hiányában - aligha vesz észre. 17