A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

RÉGÉSZETI TANÁCSKOZÁS MISKOLCON - Patay Pál: Beszámoló a tiszalúc-sarkadi rézkori telep ásatásáról

lyólag szabálytalan alakot öltöttek. Megfigyelhető, hogy általában a házak közében sorakoznak, azonban a házak és gödrök gyakran metszik egymást, aminek oka az, hogy a telep hosszabb életű volt és több periódusban építkeztek. A gödrökből eredetileg a házak falának építőanyagául szolgáló agyagot termelték ki, idővel azonban hulladékgödrökké váltak. Leleteket nagyobb mennyiségben jóformán csak ezek a hulladékgödrök szolgáltattak. Bennük igen bőven találhatók állatcsontok. Vörös István megállapításai szerint a háziállatok közül túlnyomó többségben a szarvasmarha csontjai fordulnak elő. Aránytalanul kisebb számban szerepelnek az anyagban sertés-, majd juh- és kecskecsontok. Nem érdektelen viszont az, hogy a tenyésztett ló csontjai nem is elhanyagolható menynyiségben vannak jelen. Vadászott állatok csontjai a háziállatokéhoz képest lényegesen kisebb arányban találhatók. Leggyakoribbak közöttük a gímszarvas, majd az őstulok, őz és vaddisznó csontjai. Új felfedezésként szolgál az a tény, hogy több csontlelet arról tanúskodik, miszerint a telep fennállásának idején mind jávor-, mind dámszarvas is élt a Tisza vidékén, sőt még oroszlán is.

7 Több gödörben folyami kagylóhéjak egész réteget, néha 10 cm vastagokat is alkotva fordultak elő, mint ugyancsak az élelem hulladéka. Halcsont csak néhány volt található, viszont arról, hogy halászattal is foglalkoztak, több halásznyílhegy tanúskodik. Növénymaradványokat eddig nem tudtunk begyűjteni, így a földművelésre vonatkozólag csak néhány eszközlelet, mint agancs- és kőkapa (a nyélre merőleges éllel) szolgáltat adatokat. A fentiek alapján megállapítható, hogy a telep lakóinak legjelentősebb élelemforrása - a növénytermelést nem számítva - az állat-, elsősorban szarvasmarhatartás volt. A vadászat emellett lényegesen kisebb szerepet játszott, a halászat még kisebbet, viszont a gyűjtögetést sem hanyagolták el. Az eszközleletek közül a csontból, agancsból és kőből (mind pattintottan, mind csiszoltán) készültek azonosak az új kőkor, valamint a rézkor korábbi szakaszaiban használtakkal. Csontból árak, tűk, agancsból kapák, csákányok, halásznyílhegyek készültek; vannak tűzkő- és obszidián pengék, vakarok, illetve nyéllyukas kőbalták és kapák, átfúratlan, trapéz alakú kisebb balták. Öt rézleletünk is van: egy 17 cm hosszú véső,

8 egy 12,8 cm hosszú ár, két kétélű kés (9,2 és 7,3 cm hosszúak), valamint egy meghatározhatatlan, lemezszerű töredék. Ékszerleletként sertés (vadkan) agyaramuletteket említhetünk meg, valamint egy átfúrt róka szemfogat. Nem hétköznapos lelet még egy őz ujjpercéből készített kis síp. Ép edénylelet jóformán csak néhány kisebb méretű, vagy éppen miniatűr példány (gyerekjáték) volt található. De több nagyobb darab is restaurálható volt és a nagy mennyiségben előkerülő töredékekből is megismerhettük a kerámia formakincsét. Itt mindenekelőtt néhány olyan részletelemet kell megemlítenünk, amelyek különböző formájú edényeken egyaránt előfordulnak, viszont (ha nem is kizárólagosan), de határozott jellemzői a Hunyadi-halmi csoport kerámiájának. Ilyen a pecsétlős fül, amely vagy az edény nyakát hidalja át, vagy az edény oldalán vízszintes irányban helyezkedik el. Ilyenkor mindkét vége pecsétlős szokott lenni (a fül vége olyan, mintha ujjal rányomva ráragasztották volna az edény oldalához). Jellemző még az edény oldalának 4, vagy 8 dudoros kiképzése, a kanelu

r ízás fellépte - igaz ritkábban - vagy az edény hasán, vagy csak a dudorokon, függőleges, vagy ferdén futó lécek, az ujjbenyomásokkal díszített edényperem, úgyszintén a durvább, nagyméretű háztartási edények felületének fröcskölt, pseudobarbotinos kiképzése. Az Alföld korábbi időszakaszainak kerámiájától elütően gyakori itt még az edények egyetlen füllel ellátott volta. A fentiektől eltekintve a kerámia általában díszítetlen (bütykök sem fordulnak elő gyakran). Viszont több esetben volt csurgatott fekete festés nyoma megfigyelhető az edények felületén.