A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Németh Györgyi: Részletek egy honvéd hadnagy első világháborús feljegyzéseiből

Részletek egy honvéd hadnagy első világháborús feljegyzéseiből Kulcsár István a miskolci 10. honvéd gyalogezred harcaiban mint tartalékos hadnagy vett részt 1916-17-ben. Az ezred ezen idő alatt a keleti és az erdélyi fronton harcolt. Az 1916-os Bruszilov-féle nagy nyári offenzíva idején az ezred a csatavesztések és a visszavonulások következtében csaknem felmorzsolódott. A román hadüzenet után a hadvezetőség áthelyezi őket az erdélyi hadszíntérre, ahol legnagyobb fegyvertényük a Magyaros nevű hegy elfoglalása volt 1917. március 8-án. Ebben az ütközetben sebesült meg Kulcsár István, s került haza Miskolcra. Harctéren írott naplóját és szüleinek írott leveleit felhasználva 1920-ban írta le újra háborús élményeit. A feljegyzésekből nyomon követhetjük az ezred harctéri szereplését, de ami még ennél is fontosabb, a háborút egy abban közvetlenül részt vevő katona szemszögéből láthatjuk. Megfigyeléseiből kirajzolódik a saját ezredéről, a német szövetségesről, az ellenségről, bajtársairól és alárendeltjeiről, saját részvételéről kialakított képe. S ez a kép azontúl, hogy elénk tárja a háborút és az embert, aki e feljegyzéseket megírta, még arra a társadalmi rétegre is jellemző, ahonnan az írója származott. Kulcsár István nem hivatásos katona, tartalékos tisztként szolgált, a polgári életben pedig magántisztviselőként tevékenykedett. Az alábbiakban a legjellemzőbbeknek ítélt feljegyzésekből következik válogatás.

1 „1916. június 22.-e volt az a nap, amely rám nézve örökké feledhetetlen marad, amikor szüleimtől, testvéreimtől, rokonaimtól és ismerőseimtől elbúcsúzva, menetkészen felszerelve, felvirágozva, lelkes hazafias nótákat énekelve elindultunk a József laktanya udvarából a pályaudvarra bevagonírozás végett. A bevagonírozás megtörténte után felharsant a zászlóalj éles kürtje s még egyszer szeretteinknek búcsút intve a jó hangulatos magyar bakanóta mellett elindult vonatunk a görbe Galíczia -felé, oda ahová a piros rózsák vérből nyilának. Utunk S.A.Ujhely, Csap, Munkács és Volóczon vezetett keresztül, majd a vereczkei szoroshoz érve, búcsú pillantást vetettem édes Hazám- felé, s nemsokára az első galícziai állomásra: Lawocznéba érkeztünk, ahol megebédeltünk s ebéd után tovább folytattuk utunkat Skolén, Stryjen át, míg végre 1916. június 24-én d.e. 7 órakor Bosowczére érkeztünk, ahol ki is vagoníroztunk. Bosowczén rövid pihenőt tartottunk és azután tovább folytattuk utunkat az apostolok szekerén, s este 7 óra tájban Konkolnikibe érkeztünk. Itt azt a parancsot kaptuk, hogy zászlóaljunk egyelőre nem megy a vonalba, hanem a további intézkedésig itt marad, s front mögötti kiképzésben részesül. - A községben a szálláscsináló tisztek az egyes századok részére a körletet kijelölték. Nekünk a XXII/3 mszd. IV. szakaszának, melyhez én is tartoztam, egy csűr jutott lakóhelyül, melyben a kitakarítás után szalmából jó fekhelyet készítettünk s lepihentünk, nemsokára a fárasztó menetelés után mély álomba merült az egész társaság, csak reggel 4 órakor repülőgépünk berregésére ébredtem fel, mely már elindult reggeli felderítő útjára. Konkolniki, 1916. júli. 14. Ezredünk az 1916 júli 3 és 5.i zivvacsovi ütközetekben nagy vereséget szenvedett, szomszédunk a landverek vonalát az ellenség áttörte, ezredünkből nagyon sokan fogságba kerültek. - Hadvezetőségünk majdnem tönkrement ezredünket 1916 VII/10.-én az ütközetből kivonta s helyébe németek mentek. (E júli.3.i és 5.i ütközetekben még nem vettem részt. Ezt a szomorú dolgot, e nagyon véres csatákat átélt bajtársaim elbeszélése folytán írom.) Ezredünk roncsa 1916. júli. 13.-án ért Konkolnikibe, mely éppen úgy nézett ki, mintegy gyászmenet. Menetzászlóaljunkból ezredünket kiegészítették, én az Iső zászlóalj 2 század 2. szakaszánál nyertem beosztást, századparancsnokom Lucsánszky Géza t.hdgy. Ekkor vette át az ezredparancsnokságot Sáfrán Géza alezredes.