A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tok Miklós: A selmeci akadémiai ifjúság mozgalmai (második közlemény)

A selmeci akadémiai ifjúság mozgalmai (Második közlemény) A Selmecbányái diákélet sajátos jellegű volt. Mindig is különbözött a többi hazai közép-, főiskolánk, egyetemünk ifjúságának életétől. Legjobban bizonyítják ezt a selmeci ifjúság törekvései, mozgalmai a reformkorban és 1848. sorsdöntő napjaiban. Már Mária Terézia korában volt a selmeci ifjúságnak egy társas köre. Ez azonban szokásaiban és nyelvében is német volt. Szervezettel bíró rendes magyar egyesület Selmecen csak 1826-ban alakult a selmeci evangélikus líceumban, ,,Magyar Literatúrai Társaság" néven. Ennek az iskolai önképzőköre „Nemes Magyar Társaság" néven szerepel. A „Magyar Literatúrai Társaság" azonban nem tisztán ifjúsági egyesület volt, mert beléphettek abba városi polgárok is! A líceuminál szélesebb alapokkal bíró „Selmeci Magyar Literatúrai Olvasó Társaság"-ot, a nagyszámú főiskolai hallgatóról „Selmeci Akadémiai Magyar Olvasó Társaságinak is neveztek. Az egyesület akkori célja a magyar nyelv ápolása. Feladata pedig, miként az alapszabály mondja: „tagjainak alkalmat s módot szerezni a nemzeti nyelv és irodalom bővebb és alaposabb ismeretére, s a kellemmel párosult hasznos időtöltésre." Erre annál is inkább szükség volt, mert a magyar nyelvet csak 1808-ban kezdték tanítani a selmeci „magyar" evangélikus líceumban. Ettől kezdve a grammatikai osztályokban Magyarország történetét magyarul tanították. A magyar nyelv hiányát tehát részben pótolták a XIX. század első évtizedeiben alapított magyar társaságok, a líceumi önképzőkör és a selmeci dalegylet. Ezeknek különben nagyobbára csak azok voltak tagjai, akik úgyis tudtak magyarul. A líceumi „Nemes Magyar Társaság", az önképzőkör tagjai az alapítást követően könyvtárt is létesítettek, és komoly önképzőköri munkásságba kezdtek. A kör első évei működésének rövid ismertetése a Tudományos Gyűjteményben is megjelent. 1836-ban a Helytartótanács felfüggesztette az önképzőkört, mivel az előző évi „örömünnep"-en (tavaszköszöntőn) politikai dolgozatokat is olvastak föl. 1838-39-ben azonban újra megkezdhette működését. Ekkor volt tagja Petrovics-Petőfi Sándor is. Petőfi még csak első éves rhétor volt, de azért felvették a rendes tagok közé. Az önképzőköri jegyzőkönyv szerint kétszer lépett fel az önképzőkörben saját költeményével: 1838. október 31-én és 1839. január 9-én; a „Csák" és a „Hűtlenhez" c. költeményeit olvasta fel, illetve szavalta el. Mindkét alkalommal „közdicséret

"-et érdemelt. Az utolsó, február 16-i, Petőfivel kapcsolatos jegyzőkönyvi beírás így szól: „Elolvasta elnök urunk ezek után az iskolai pályától, s tőlünk búcsút vett Petrovics Sándornak munkáit, amelyekben a költészet becse oly kitűnő volt, hogy meglepve figyelnünk kellett, s egy szívvel, szájjal óhajtottuk munkáját az érdemkönyvbe beírni."

1 Ez a megjegyzés a meglévő érdemkönyv 19. lapján állott és az onnan később valaki által kivágott ismeretlen költeményekre vonatkozott. Az azonban mindenképpen tény, hogy költői tehetsége Selmecen hagyott először látható nyomokat. Itt „nyílt meg" költészete, s ennek megnyitására a magyar társaság és önképzőköre nem kis hatással voltak. Kár a társaság történetére nézve, hogy a