A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ján Gallo: Muránska Zdychava (Michal Markus)

a határban álló rétek, kaszálók, legelők, szántóföldek érintetlenül megmaradtak egyéni tulajdonban. Itt tehát a népi kultúra világa viszonylag sok régiséget őrzött meg a múltból. A község fejlődésében döntő fontosságú tényező volt a juhászok, (az ún. valachpásztorok) XV. és XVI. betelepedése. Ezekről tudjuk, hogy különleges jogállásban részesültek. Ezeket a kiváltságokat azonban a murányi uradalom a XVII. században nemigen akarta elismerni. Az uradalom nyomására lassan kezdtek felhagyni a vándorló pásztorélettel és ezzel az állattenyésztésük is újabb formákat öltött magára. Az a juhász — aki nem vetette magát alá az uradalom nyomásának, tovább vándorolt. (Ezen szétszóródásuk nyomát megtalálhatjuk a délebbre fekvő szlovák kolóniákban. (Sámsonháza, Palócföld.) Azok - akik megalkudtak a kényszerű helyzettel, házat építettek a faluban. Minthogy a nagyobb nyájakkal rendelkező juhászok a faluban lévő fundusokon télen nem tudták átteleltetni állatállományukat, ezért a községhatárban felállított pásztortanyákon állítottak fel állataiknak takarmány pajtákat és ólakat. (Ezt az itteni műszóval „stodolá"nak nevezték - és így nevezik őket még ma is.) Ezek kezdetben kisebb méretűek voltak. Később azonban az itt megnövekedett állatállomány teleltetésére nagyobb pajtaépítményeket is állítottak maguknak. Növekvő állatállomány érdekében hozzáfogtak a határbeli erdők irtásához, az irtványon további teleltető ,,stodolá"-kat (pajtákat) építettek fel. Későbben a stodolák közelében mezőgazdasági növényeket is kezdtek termelni. Ezzel a tevékenységükkel megvetették az alapját a kétlaki életformának. A faluban minden család megtartotta korábbi lakóhelyét, télen az egész család itt tartózkodott. Kinn á pajtában csak az állatokat gondozó legidősebb férfi (családapa vagy legidősebb fia, valamilyen cseléd) tartózkodott. A pajta aljában istállókat, ólakat és az állatokat gondozó személy számára egy kisebb, egysejtű házikót (chiSka-t) építettek. A helyi hagyomány szerint (ezt a helyi egyházi feljegyzések is tanúsítják), ilyen határban épített pajták már a XVI. században keletkeztek. Számuk a családok növekedésével — a XVIII. század első feléig arányosan szaporodott. A szerző gondosan leírja ezeket a hajlékokat. Igen figyelemreméltó, hogy ezek az itteni hegyi tanyák nem egyedülállóak - hanem csoportosak. Rendszerint valamilyen patakvölgyben vagy valamilyen hegyoldalon (de mindig valamilyen forrás közelében) helyezkednek el. Az egyes objektumoknak mindig más-más család a tulajdonosa. Ezek a családok legtöbbje rokonsági viszonyban áll még ma is egymással. Egyes csoportos tanyáknak a nevét a térszín - vagy a tulajdonosaik családneve adja. Többségük térszíni elnevezésű (Polana, Cierna hora, Hlboká, Uhliská, Hustá jedla, Potocky, Podsádok, Paseka, Ráztoka, Koleso, Pothajské, Kokavka, Hora, Krivie zeme). Valószínűleg a hegyi tanyák tulajdonosaitól származnak a következő elnevezések: Markovo, Stefkov diel. (Itt a diel elnevezés alatt a határnak azt a részét kell érteni, ahol az illetői, családoknak a pajtái voltak. Ilyen helyneveket másfelé is találunk, analógiájukat megtaláljuk a Miskolc melletti Bükk hegységben is : Nagy-dél hegység nevében. Ezekben a csoportos hegyi tanyákban sok helyen még ma is egy családból származó utódoknak vannak pajtaépítményeik.) Pl. Cierna hora: a kassai családbeliek, Uhliskon a Simanék, Kokavkán: az Oravec-rokonsághoz tartozók, a Stevkov dielen: a Poliak családbeliek a tulajdonosok. Ez idő szerint 19 ilyen csoportos hegyi tanya található a község határában. Ezek közül a legnépesebb a Markovo és a Stevkov diel vagy a Horan van a legtöbb pajtaépület (10-12 objektum). A jelen században nyáron a családok többsége kivonult a határban levő „stodolá"-kba. Nyáron kaszálták a pajták közelében levő réteket, szárították a szénát, majd a megszáradás után tárolták a pajtákban. Persze a határbeli földművelés is megkívánta az állandó kinnlakást. Egyes családok egész évre is kiköltözködtek a hegyi tanyájukra — azonban a szükség miatt a faluban lévő házukat is megtartották. A határhasználatnak ez a