A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Új Mindenes Gyűjtemény 3. (Kotics József) Olga Hemerková: Eredeti magyar népi táncok és szokások (Ujváry Zoltán)

Üj Mindenes Gyűjtemény 3 (összeállította: Géczi Lajos,) Bratislava, 1984. 187 1. A szlovákiai magyar tudományos élet jelentős eseménye volt az Új Mindenes Gyűjtemény első kötetének megjelenése 1981-ben. Ezt követte két év múlva az újabb második kötet, a harmadikra már csak egy évet kellett várni. A sorozat célja, hogy publikációs lehetőséget biztosítson a szlovákiai magyar társadalomtudomány művelőinek. A legújabb kötet, az első kettőtől eltérően tematikus jellegű. Míg az első kettőben történeti, orvostörténeti, művészettörténeti és néprajzi tanulmányokat olvashatunk, a jelen kötet - egy kivételével - néprajzi tanulmányokból áll össze. . A kelet-szlovákiai Nagykaposon élő munkaközösség Géczi Lajos irányításával az Ung vidéki magyar falvak természetrajzának és népi hagyományainak feldolgozására vállalkozott. Ez a terület Csehszlovákia legkeletibb határvidéke, néprajzilag a legkevésbé feltárt vidékek közé tartozik. A könyv szerzői gárdájának legnagyobb érdeme, hogy itt élő értelmiségiként feladatuknak tekintik a szűkebb tájegység kultúrájának, hagyományainak tudományos feldolgozását, s ezeknek az értékeknek a felmutatását a nagyobb közösség felé. A kötet öt tanulmányt foglal magában. Bogoly János „A Bodrog és a Latorca vidékének természetrajza" című tanulmányában, azt a nem titkolt célt igyekszik megvalósítani, hogy szülőföldjének természetrajzát bemutatva hozzájáruljon e vidék természeti földrajzának megismeréséhez és a természetvédelem támogatásához. D. Varga Lászlónak két írását is olvashatjuk. „Népi halászati eszközök a Latorca halászatában", illetve „Ung vidéki szarufaragványok" címmel. Bár a kis folyók halászatának néprajzi vizsgálata — az archaikumok keresése miatt — a korai halászati kutatásokban nagy szerepet kapott a Latorca halászatáról keveset tudunk. Deák Geyza század eleji kutatásait folytatva D. Varga László — gondos gyűjtőmunka eredményeként — ismerteti a Latorca népi halászatában még ma is nyomon követhető archaikus fogásmódokat, illetve a történeti halászszerszámokat. A magyar pásztorművészet — nagyállattartással összefüggő — tiszántúli típusának négy faragó pásztorát mutatja be D. Varga László másik tanulmánya. Megtudjuk, hogy a négy faragópásztor munkáira elsősorban akarcolási technika a jellemző, központi motívumuk pedig a tulipán, amit az Ung vidéki szaru faragvány okon tipikusnak tekinthetünk. A Nagykapos környéki református temetők pusztuló sírjele a fejfa. Mihályi Molnár László tanulmányában felveti a sámánfa és a fejfa közötti kapcsolat lehetőségét, majd gondos anyagfeltáró munkájának eredményeként számba veszi a Nagykapos környéki fejfák típusait, jellemzőit. A kötetnek csaknem a felét teszi ki Géczi Lajos munkája, mely egy rövid bevezető után az Ung vidéki gyermekjátékokat és gyermekdalokat mutatja be tematikus csoportokban. A játékleírások és a gyermekdalszövegek között lapozgatva igazat kell adnunk a gyűjtőnek, valóban bűnös mulasztás lett volna hagyni, hogy ezek feledésbe merüljenek. Ajelen kötet megvalósulásában nagy szerepe volt magyarországi kutatók inspirációinak is. Remélhetőleg a két kutatógárda együttműködésének eredményeképp a jövőben még több értékes részletet tudhatunk majd meg az Ung vidék népi kultúrájáról. KOTICS JÓZSEF