A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

MUZEOLÓGIA-KÖZMŰVELŐDÉS - Szabadfalvi József: Megnyitó Kunt Ernő „A múlandóság szobrai" című kiállításán

Megnyitó Kunt Ernő „A múlandóság szobrai" című kiállításán Rohanó világunkban is meg szoktunk állni életünk három nagy eseményénél, talán jobb így mondanunk, fordulójánál, a születésnél, a családalapításnál és az élet befejezésénél, a halálnál. Mindhárom esemény meghatározó jellegű az egyén, a közvetlen környezet, de a társadalom számára is. Az élet e három nagy fordulójához minden korban, minden társadalomban jelentős események, szokások kapcsolódtak. Ezek a szokások mindig jellemzőek voltak korukra, ugyanakkor hordozói voltak ősi hagyományoknak is. Életünk mindhárom eseménye sok ismeretlent tartalmaz: milyen nemű az eljövendő, egészséges lesz-e, kire hasonlít, milyen lesz, ha megnő? A másodiknál sem kevesebb a várakozás: összeillenek-e? Hogyan fog sikerülni az együttlét? Megszokják-e egymást? Mire jutnak a következő években? Hasonlóan vagyunk a halállal is. Az emberiség néhány százezer éves történelme során igen sokféleképpen adta meg az eltávozónak a végtisztességet, takarította vagy temette el az előttelevőket. Az mindig függött a természeti viszonyoktól, a geográfiai, társadalmi és vallási szokásoktól. Csak a legismertebbeket említjük: egyes vízparti népek a vízbe vetették, mások csak valahová kitették, elégették, megint mások külön kisebb vagy nagyobb építményt emeltek nekik, s ismét mások a föld alá helyezték örök nyugalomra. Egyes helyeken megjelölték a helyet, másutt az sem volt szokásban. Itt, most egy néprajzkutató, név szerint Kunt Ernő kollégánk A múlandóság szobrai című fotókiállításának megnyitóján vagyunk együtt, emlékezünk a temetés magyar hagyományairól és szokásairól. Temetőink a középkorban még a település központjában, a templom körül helyezkedtek el. A vezető, a gazdagok sírjai sokszor a templomon belülre kerültek. A temetők kitelepítése a települések szélére a 16-17. században indult meg, de elhúzódott szinte napjainkig. Erre itt Miskolcon is tudunk példát említeni. Megemlítendő még az is, hogy elődeink nyugvóhelyét mindig a magaslatokon jelölték ki. Ott állt a középkori templom is, dombos, hegyes területen ez könnyen ment, de az Alföldön is mindig a víz nem járta magaslatokon kapott helyet a temető. A közelmúlt temetőjére jellemző virágkultusz a 18. századtól vette kezdetét. Igaz, napjaink temetőjére sajnálatosan inkább a betonkultusz lett jellemző. Betonkaszárnyák mellett - betontemetők állnak! A magyar ember a sírra ún. fütül való fát állít. Ezek anyaga, a földrajzi környezettől, a szokásoktól és a kultúrától determináltak, lehetnek kőből, fából, vasból; megnyilvánulási formájuk, tehát alakjuk, díszítményük pedig megszámlálhatatlan variánst mutat. A sírkereszt állítása a középkorban terjedt el Európában és hazánkban. Idézi Jézus emberi halálát, valamint az élet keresztjét is. Fejfával a protestáns vallásúak különböztették meg