A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Magyari Márta: A baromfinevelés néhány Ung vidéki faluban

A keltetés ideje alatt a gazdasszonyok minden reggel leveszik 15-20 percre a kotlót a fészekről, akkor adnak neki enni, inni. Közben a tojásokat óvatosan megforgatják, hogy egyenletesen érje őket a kotló testének melege. Amíg a kotlós nem tér vissza a fészekre egy rossz vánkossal letakarják a tojásokat, hogy ne hűljenek ki. A keltetés munkafolyamatának fontos állomása a tojások átvilágítása.

4 A tyúktojások esetében ezt az ültetés után egy héttel végzik el. Ekkor az összes tojást kiveszik a fészekből s fény felé tartva egyenként megvizsgálják őket. A tojásvizsgálás legáltalánosabb módja az, hogy sötét szobában petróleumlámpa vagy gyertya fénykörébe tartják a tojásokat. Újabban villanykörte fényénél is megnézik. Valószínűleg korábbi, ma már csak néhány idősebb asszony által gyakorolt módszer az, hogy ablaküveg mögé állva a napfény irányába tartják a tojásokat is így világítják át. Bármelyik fényforrás segítségével is történik az átvilágítás, a tojásokat mindig azonos módon és azonos mozdulattal emelik a fény felé. A tojást a jobb kezükbe veszik olyan módon, hogy a gömbölyű, lapos, vagy vastag vége álljon fölfelé a hegyes vége pedig lefelé. A jobb kéz mutatóujjának segítségével a tojást lassan körbeforgatják, míg a fölösleges fénysugarakat kiszűrjék. A tojások átvilágításának minden esetben az a célja, hogy megbizonyosodjanak felőle, fejlődik-e a csibe a tojásokban. Abban a tojásban amelyik átvilágítva sürő (sűrű) barna, él a csibe, az ilyen tojás be van kötve. A világos vagy tiszta tojás terméketlen ezt már nem is rakják vissza a fészekbe. Ugyancsak a megtermékenyítettség jelének tartják azt is, ha a tojás le van szállva, vagyis nagy a levegőüreg benne. A levegőüreg megnevezésére a magyar nyelvterületen számos érdekes, eltérő földrajzi elterjedést mutató kifejezést, terminológiát ismernek és használnak.

5 Az Ung vidéken pénz, piz, illetve grajcár a levegőüreg neve. Az átvilágításon kívül a kelés várható időpontjának közeledtével a tojások vízbe állításával igyekeznek megtudni az asszonyok, hogy él-e a csibe minden tojásban. Ha langyos kézmeleg vízbe helyezik a fészekből kivett tojásokat, akkor a záptojás a víz aljára leül. Az a tojás pedig, amelyikben él a csibe a víz tetején marad és mozog. Amikor a kelés várható időpontja közeleg gyakran megnézik az asszonyok a fészket. Attól kezdve, hogy a tojások el kezdenek kipattogni folyamatosan ellenőrzik a kelést. A már felszáradt kis állatokat egyenként kiveszik és a számukra elkészített védett helyre, puha rongyokkal kibélelt kosárba vagy dobozba helyezik. A naposcsibe első eledele a finomra őrölt kukoricadara és az apróra vágott főtt tojás. Később ocsút és ugyancsak apróra vágott csanalat (csalánt) is kapnak. A naposcsibe gondozásával zárul le a baromfinevelés legfontosabb munkafolyamata az ültetés és a keltetés, melynek hagyományos formái számos néprajzi szempontból figyelmet érdemlő jelenséget foglalnak magukban. MAGYAR! MÁRTA JEGYZETEK 1. A baromfitartás magyar néprajzi irodalma szegényes. Az egy-egy falu vagy kisebb tájegység tenyésztési hagyományait bemutató munkákra itt utalok. Katona Imre: A baromfi betegsége és gyógyítása Csongrádon. Ethn., LX. 1948.; Katona Imre: A csongrádi baromfitartás szokásai és hiedelmei. Ethn.,LXI. 1949. 164-182.; Kerecsényi Edit: A baromfi ültetése és keltetése Galgamácsán. Néprajzi Közlemények 1959. 204-224.; Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi ember „aprójószága". Ethn., XXXVI. 1925. 148 — 162.; Luby Margit: Az „apró marha" a Szamos mentén és a Tisza-háton. Néprajzi Értesítő 1937. 203-206.; Nagy Varga Vera: Tyúktenyésztés. In: Mezőcsát népi kultúrájából. Mezőcsát, 1971.; Petercsák Tivadar: Baromfitartás Filkeházán. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV. 1976. 231-247.; Turi-Me'száros István: Aprójószág-tenyésztés. (Mezőtúr). Magyar