A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MŰVÉSZETEK - Nyitray László: Szentpétery József életútja

alkothatott. Műve eredetiségét a Budai Helytartótanáccsal kell igazoltatnia. Az alkotást végül a császár vásárolta meg. Ezutáni tevékenysége két szférára osztható. Egyrészt tovább készíti a mindennapi használati tárgyakat, melyek megélhetését biztosítják, a fő célja azonban további alakosdomborműves lemezek alkotása. Második ilyen munkája, az „Arbelai ütközet", szintén Le Brun képének domborműves ábrázolása. A mű hat évi munka után készült el. Külföldre került, a mesternek csak minimális összeget sikerült érte kapnia. Az alkotás sorsa és holléte hosszú évtizedekig homályos és bizonytalan volt. Végül sikerült megtalálni, jelenleg a jugoszláviai Maribor város múzeumának tulajdona. Két domborműve elkészülte után Szentpéteryt 1839-ben, a bécsi ötvösök céhük dísztagjai közé iktatták. Hívják, települjön át Bécsbe, de ő hű marad hazájához és nemzetéhez. Eddigi munkáit rézlemezeken alkotta. 1842-ben a bányavárosokba utazik, ezüstöt vásárol. Besztercebányán találkozik a kor másik nagy magyar ötvösművészével, Libay Sámuellal. Szoros barátság szövődik közöttük. Szentpétery hozzáfog harmadik nagy műve, a „Pórus király fogságba ejtése" megalkotásához, ismét Le Brun kompozíciója nyomán. A mű 1850-ben készül el. Elhatározza, hogy ezt az alkotását a világ elé tárja. Megragadja az 1851-ben Londonban rendezett világkiállítás nyújtotta lehetőséget, művét kiküldi Londonba. Ő maga is kiutazik oda, s látja, hogy alkotása megnyerte a látogatók tetszését. Mindig nagy csoportok álltak a kiállított tárgy előtt. Sajnos újból csalódnia kell, műve magasztaló hírlapi kritikákon kívül más elismerést nem kap. Londoni csalódását az a tény ellensúlyozza, hogy a Párizsi Művészeti Egylet fölveszi tagjai közé. Egészsége erősen megromlik, de munkáját tovább folytatja. Magyar történelmi témákhoz nyúl. Már 70 éves, amikor hozzáfog az „Életünket és vérünket" dombormű megalkotásához. 1852-ben elkészül vele. Még két művet alkot, a „Buda visszafoglalásáét életének 73. évében, a „Krisztus a Kálvárián"-t 1855-ben, 74 évesen. Ezeken a munkákon már a hanyatlás jelei mutatkoznak. Az akarás még erős volt a művészben, de keze már reszketett, látása romlott, képtelenné vált a további alkotó munkára. Noha a bécsi és a besztercebányai ötvöscéhek dísztagja volt, s a Párizsi Művészegylet is tagjai közé sorolta, a pesti ötvöscéh nem segítette, öregségére teljesen elszegényedve élt, egy mosónő tartotta el. Utoljára még 1862 februárjában a Vasárnapi Újság megpróbálja a.közvéleményt fölhívni a feledés homályába süllyedt nagy művész támogatására és megsegítésére, de ez a próbálkozás sem váltott ki különösebb visszhangot. Négy hónappal a cikk megjelenése után, 1862. június 13-án, a magára maradt és elszigetelt Szentpétery örökre lehunyta szemét. Sorsa jellegzetes sors volt, nemzetéhez és hazájához mindig és minden nehézség közepett hű maradt. Sajnos az élet nem adta meg neki azt, amit megérdemelt volna. Látható emléke nincs a szülővárosában; Rimaszombatban sem másutt, sem utca, sem tér nem őrzi nevét, nem hirdeti művészetének értékét. NYITRAY LÁSZLÓ