A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MŰVÉSZETEK - Goda Gertrúd: Baditz Ottó vázlatkönyve

Baditz Ottó vázlatkönyve Tompa Kálmán gyűjteményéből 1984. januárjában került múzeumunkba Baditz Ottó (1849—1936) III-al jelzett vázlatkönyve. A 120x225 mm nagyságú, kemény borítóval ellátott, ceruzatartóval kiegészített, 45 lapos vázlatfüzet megegyezik az egykor Münchenben használatossal. A füzetet utólag a rajzolt oldalakat figyelembe véve, tussal 38-ra számozta meg talán az oeuvrét áttekintendő idős mester, vagy a hagyatékot gondozó örökös. Ezzel a tollal íródott át a fedőlap belsején lévő bejegyzés: „1873 évből 1875-ig Baditz Ottó vázlatkönyve. Münchenben, 38 lapon rajz". Mielőtt belelapoznánk e ritka emlékanyagba, fontos megnézni annak a városnak művészeti életét, mely oly nagy hatással volt a magyar festészet alakulására. A század közepén Pilotynak hallatlan vonzereje volt — megnyerte a növendékek szimpátiáját — a szelleme meghatározója lett a Müncheni Akadémiának. A közönséget a tapintható anyagszerűséggel, a velencei módon használt színes festésmóddal örvendeztette meg. Mivel Münchenbe szólt a magyar ösztöndíjak legtöbbje is, így nem csoda, hogy a nagy mágus hírében állt Piloty osztályára és annak előkészítő kurzusaira egyre több magyar növendék járt. (Wagner Sándor 1856-tól, Székely Bertalan 1860-tól, Liezen-Mayer Sándor 1862-től, Szinyei Mené Pál 1856-tól, Benczúr Gyula 1865-től tanultak, majd később tanítottak az akadémián). Itt az idegenben született meg történelmi témájú táblaképein legjobbjai. Azonban a Piloty-féle realizmussal, (mint a német s majd szinte az egész európai kapitalizmus reprezentatív művészetével) szembehelyezkedő ifjúság már a francia plein-air látásmódot tartotta magáénak. Amilyen semleges volt Bajorország politikája, olyan toleráns volt a művészettel. Az 1869-ben a Glaspalastban bemutatott nemzetközi kiállításnak, különösen Courbet kritikai realista műveinek volt óriási hatása a festészeti látásmód alakulására. Az évszázad legjelesebb német kolorista festőjét Leibl-t és magyar barátait (Munkácsyt, Szinyeit) is felszabadította az akadémizmus kötöttsége alól az új francia festészet eredménye. (Munkácsy 1866-67-ben szintén tanult Münchenben, de annak szellemét nem érezve magáénak nem maradt soká). 1873 a magyar festészet egyik legjelesebb esztendeje lett, hiszen ekkorra készült el Szinyei remekével a Majálissal, amit itt be is mutatott. (A fiatal Baditz Ottó ebben az évben érkezett meg Münchenbe). Az 1870-es évek első felében mintegy harminc új magyar növendék érkezett Bajorországba. Az ő munkásságuk nagyrészt beleillik a korszak általános igényét kielégítő „népszínmű-világba". A kispénzű polgárok által keresett műfajokat (életkép, tájkép), a műkereskedelem is segített aprópénzre váltani, elsekélyesíteni. A „müncheni realizmus" a gyors siker eszköze lett, s ez alól csak a legjobbak tudták kivonni magukat. Deák-Ébner Lajos és Baditz Ottó művelte az életképfestészetet úgy, hogy nem csupán az ünneplő parasztokat ábrázolták, hanem valamelyest kritikusan, a néző érzelmeire is próbált hatni.