A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Hőgye István: Adatok a Zemplén megyei cigányság XVII-XVIII. századi történetéhez

őket, kiben hogy senki közüllök egyebet semereszellyen chelekedni, mégis paranchollyuk ez levelünknek ereye által. Keölt az mi kis martoni Varunkban pünkösd havának Tizenhetedik napján ezerhatszáz, harmincz esztendőben. GroffE. Miklós Njcky János"

5 Szirmay szerint a zempléni cigányság utolsó vajdája Dobay Márton volt, mivel a Helytartó Tanács 1758-ban kiadott rendszabásában megszüntette a nemesi vajda (pártfogó) szerepét, felügyeletét az egységes községi közigazgatás rendszerében a falusi bírák és elöljáróságra bízta a közvetlen irányításukat.

6 Mária Terézia királynő 1760-ban létrehozta a „Departamentum Zingarorum"-ot, amelynek feladata rendeletekkel, utasításokkal szabályozni az egész ország cigányságát, megszabni a vármegyék feladatait, néha védelmet adni számukra, szigorúságot, következetességet beszivárgásuk ellen és az itt élők letelepítését, beilleszkedésüket. Összeírták Zemplén vármegye cigányságát többször is felsőbb utasításokra. Az említett cigányügyi osztály 1785-ig működött a Helytartó Tanács segítségével, majd a feladatát a II. Józsefféle rendőri ügyosztály és 1786-tól az úrbéri ügyosztály vette át.

7 Hazánkban a cigányság sorsának megjavítására átfogó intézkedést Mária Terézia 1768-ban kiadott Regulatio Zingarorum - cigányügyi rendelet — hozott. Ebben a zempléni cigányságot is kötelezte a letelepedésre, megélhetést, kenyérkeresetet biztosító foglalkozásra, mesterségekre, maguk és gyermekeik megfelelő öltözködésére, az alapismeretek megtanulására. II. József körleveleiben többször megújította ezeket az intézkedéseket. A Thurzó és Eszterházy-féle pártfogás mellett azonban főleg a XVIII. sz.-ban a nagyobb létszámú megjelenésük után Zemplén vármegye hatóságainak, de a városoknak, községeknek is sok bajuk volt a cigányokkal. Általában ha írásos említés, adat van rájuk, mindig rossz hírükről, csavargásukról, lopásukról, rablásokról, veszekedéseikről, gyilkos tetteikről, vagy ezek gyanújáról van szó. Néhány jellemző példa Zemplén vármegye büntetőtörvényszékének adataiból: 1728-ban Ladamócon, Szomotoron elkövetett lólopásuk.

8 1735-ben Cigány Matyi nevű cigány pere berzéki gyermekgyilkosságáról.

9 1757-ben Terebesen és környékén cigány bűnbanda garázdálkodott.

10 1758-ban Alsódobszán, Aszalón raboltak, fosztogattak.

11 Az 1762. évi tokaji Anna-napi vásárban nagy verekedést csaptak.

12 1790-ben egy olaszliszkai körlevél adta hírül, hogy ,,. . . Vég Ardó Helysége Kovácsánál Igor Istvánnal meghálván egy obsitos újmagyar Kaló Gyurka egy cigány menyetskével ... ki kártyát szokott hánni és azzal ámittya az embereket. . ." Holmikat lopott el . . . Ezen el múlt farsangban már Pálháza nevezetű Helységben szint ilyen lopást vitt véghez . . . ahol Czigányok vágynak azoknál kell keresni, mivel többnyire azokhoz szokott szállani és azoknál tartózkodik."

13 A nagytorony ai lakosok azért panaszkodtak és kérték a vármegye segítségét a nyomozáshoz, mivel a kovácsuknak felfogadott Váradi János nevű cigány a község bírájától felvette pénzbeli bérét előlegként és nyomtalanul eltűnt.

14 Cigány bűnözők büntetése általában nagyobb volt, mint bűneik, a hatóságok szigorúbban jártak el velük szemben, mindig elrettentő ítéleteket akartak hozni ellenük. A hegyaljai városok tanácstörvényszékei előtt, de a megyetörvényszéken lefolytatott büntető perekben ez a túlbüntetés érezhető. Zemplén vármegye saját hatáskörében többször hozott rendeletet már a XVII. sz.-ban is a cigányok ellen, főleg kitoloncolásukra, letelepítésükre, kötelező munkavállalásukra. 1742-ben megtiltotta vándorlásukat, illetve a megyebeli vándoriparosoknak engedte meg azt: „. . . Más vármegyéből való Czigányoknak a'fel és alá való járás és faluzás sem Passussal sem anélkül meg nem engedtetik, hanem ezen Nemes Vármegyebeli Czigányok, ezek is csak azok, kik kovács és rézműves munkát és szántó vető embereknek hasznos