A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Jarmila Palicková-Pátková: Ludové kozusníctvo na Slovensku (Bodnár Mónika)

Jarmila Paliőková-Pátková: Ludové koZuSníctvo na Slovensku (Népi szűcsmesterség Szlovákia területén.) Klenotnica slovenskej l'udovej kultúry zv. 13. VEDA vydavatelstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava, 1981. 330 1., 181+37. kép. A Szlovák Népi Kultúra Kincsestára sorozat tizenharmadik köteteként látott napvilágot ez a mű. Jarmila Paliöková-Pátková - a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének tudományos munkatársa — a bevezetőben áttekinti a témával foglalkozó irodalmat. Részletes irodalomjegyzék a könyv végén található. Ebből kitűnik, hogy a szerző az ide vonatkozó magyar irodalmat is jól ismeri. A kötet öt fejezetre oszlik. Az első fejezetben a bőrkikészítők és -feldolgozók (szűcsök) vidékenként változó megnevezését tekinti át. A mai legelterjedtebb forma a „kozusník", ez a kifejezés található meg az irodalmi nyelvben is. A „kozusník" főleg Szlovákia nyugati részein általános, a „kusnier" és változatai a keleti országrészre jellemzőek. Kevésbé elterjedt terminológiák a „kozuchar", „kozár", ,,grzndr" stb. A bőr kikészítését, szabását, varrását és a kész termék díszítését legtöbb esetben ugyanaz a személy végezte. A termékeket készítőik szerint három csoportba osztjuk. Vannak háziipari termékek - ezeket parasztok, pásztorok készítették saját vagy családi használatra („domácka vyroba" ). Itt a bőrtermékek készítése úgy épült bele a paraszti munkába, mint pl. a szövés, famegmunkálás. A falusi szűcsök már eladásra is dolgoztak („dedinské kozusníctvo" ), állandó bevételük alapját képezte a szűcsmunka. Ám ennek ellenére a legtöbb falusi szűcs a földművelést tartotta a megélhetés elsődleges forrásának. Végül meg kell említeni a tanult szűcsöket, akik városi mestereknél tanonckodtak, iparlevelet kaptak. A szűcsmesterség a XVIII. és a XIX. században a legelterjedtebb foglalkozások közé tartozott. Szlovákia területén nyolcvan céhbe tömörültek a szűcsök. A szűcsök az iparos réteg szegényebbjei közé tartoztak. A bőrmunkát általában a férfiak végezték, a nők csak besegítettek a munkába, azt is csak a díszítésnél, hímzésnél. A szűcsmesterség Szlovákia egész területén egyenlő intenzitású volt, a múltban sem találunk jelentősebb központokat, mint pl. a fazekasok, korsósok, kőfaragók esetében. Az viszont megállapítható, hogy az iparosok a XVIII. század végéig városokba tömörültek, a falvakban a háziipar uralkodott. A szűcsök termékeiket általában megrendelésre készítették. A megrendeléseket gyakran házalás útján szerezték. Vásárokra ritkán és kevesen dolgoztak, mert általános volt az a nézet, hogy a megrendelésre készült áru minősége meghaladja a vásári termékek minőségét. A XIX—XX. század fordulóján a gazdagon díszített ún. „szlovák bunda" („slovensky kozuch") a nemzeti érzések kifejezőjévé vált, divatos lett a szlovák burzsoázia körében. Hivatalosan a céhrendszer 1872-ben megszűnt, ám a gyakorlatban egyes városokban még a XX. század harmincas éveiben is megvolt a céhrendszer bizonyos formája. Azokon a területeken, ahol az ipari termelés nem fejlődött ki - márpedig Szlovákia területére ez jellemző — az iparos réteg az első világháborúig fontos pozícióval rendelkezett. A céhes szokások főleg a társadalmi élet területén maradtak fenn még hosszú időn keresztül. A kitanult segédek gyakran vándorútra keltek. Az első világháborúig sokan Miskolcra, Vácra, Balassagyarmatra, Budapestre szegődtek néhány évre, a háború után Csehország felé irányultak. Akiknek nem volt alkalmuk arra, hogy önállósítsák magukat, azok általá-