A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Jarmila Palicková-Pátková: Ludové kozusníctvo na Slovensku (Bodnár Mónika)

ban ahhoz a mesterhez tértek vissza, akinél a legjobban érezték magukat, vagy ahol legtöbbet kerestek. A falusi szűcsök, akik földdel is rendelkeztek, ilyen vándorlásra nem adhatták fejüket. A harmincas évek gazdasági krízise a szűcsöket is érintette. Sokan kényszerültek más munkára, vagy a segédek és inasok számának csökkentésére. A XX. század negyvenes éveiben csak elvétve találunk utánpótlást e szakmában. A második fejezetben a bőr megszerzésének és feldolgozásának módszerét tekinti át a szerző. A megfelelő mennyiségű nyersbőr megszerzése a XX. század közepéig egyáltalán nem ütközött nehézségekbe. Az ország területének túlnyomó részén az állattenyésztés feltételei megvoltak, sőt olyan vidékek is előfordultak, amelyek pásztorkodásból vagy egyenesen juhászatból éltek. A széles körben elterjedt állattenyésztés és juhtartás maga után vonta a bőripart és a bőrrel kapcsolatos mesterségek sorát. A leggyakoribb juhfajták a következők voltak: „birka" vagy „cigaja" - sűrű, rövid, göndör gyapjúval; „vaMka" — hosszú, gyérebb, egyenesebb és durvább szőrzettel. Csak a délszlovákiai nagybirtokokon tenyésztettek nemesebb fajtákat, a merinót és az angol „hampshire"-t. A birkát vagy cigaját gyapjáért, húsáért és tejéért tenyésztették, főleg Közép-Szlovákia alacsonyabb fekvésű vidékein. A valaskák Észak-Szlovákia zord hegyvidéki területein voltak általánosak. Más állat bőrét a szerző által vizsgált időszakban (XIX. század végétől) ritkán használták, kuriózumnak számított egy-egy vadállat bőre. Azokon a területeken, ahol a juh mellett kecskét is tenyésztettek, a kecskebőrt is feldolgozták. A szűcsök a bőröket általában a közvetlen környékről szerezték be. Csak a két világháború közötti időszakból vannak olyan adatok, melyek szerint távoli vidékre (Bulgáriába) utaztak nyersanyagért. A bőrkikészítés fázisai a következők: a nyers bőr áztatása és tisztítása, kémiai úton történő puhítás és konzerválás, mechanikai puhítás, tisztítás és a bőr kifeszítése. Ezek olyan műveletek, amelyeket a vizsgált szűcsök minden generációja ismert. A bőrt általában a megrendelő adta, olykor a szűcsök a környező falvakból vették, egyes vidékeken a juhászoktól is vásároltak. Legtöbb nyersbőrre ősszel tehettek szert, amikor a gazdák a téli száraztakarmány mennyiségének megfelelően csökkentették az állományt. Ám már aratáskor is vágtak le juhokat, ezzel táplálták az aratókat. Egyes szűcsök szerint éppen ezek a bőrök a legjobbak. Minőségi különbséget jelentett az is, hogy ürü, juh vagy kos bőréről van-e szó. A bőr tisztításának, feszítésének és simításának eszközei nagyjából megegyeztek a többi európai nemzeteknél megtalálható szűcsszerszámokkal. A szlovákiai szűcsök munkaeszközeiket általában maguk készítették, esetleg a helybeli kovács segítségét vették igénybe. A szerszámok nyersanyaga fa és fém. A megmunkálás után a bőr hússal érintkező felén bársonyos, puha, rugalmas, világos színű (fehér) felületet kapott. Gömörben és a Garam felső folyásának vidékén ezt még krétával vagy liszttel fehérítették. A múltban a nép körében Szlovákia területén a fehér alapszínű bunda volt az általános. Ám a XIX. század második felétől festett bundákkal is találkozunk — minden esetben a barna különböző árnyalataival. Színezéshez természetes festékanyagot használtak, egy a gyümölcsfákon élősködő gombafajtát (P oly pórus squamosus). A gombát megszárították, felhasználás előtt összezúzták, és vízben kifőzték. Főzés által barna oldat keletkezett. Ezzel a főzettél kenték be a bőrfelületet. A szőrzetet nem festették. A harmadik fejezetben a szerző a bőrből készített termékeket mutatja be. Ezeket négy csoportba osztja: 1. „kozustek" — ujjatlan bőrmellény; 2. „kozuch", lehet rövid vagy hosszú ujjas felsőruha; 3. „bunda" — ujjatlan pèlerin; 4. „mentieka" lehet rövid vagy hosszú - posztóval bevont bőrkabát. A hosszú „kozuch" és „mentieka" esetében a derék alatti rész nagyobb, mint a derék fölötti, míg a rövidnél ez fordítva van. A fent említett ruhadarabok az alapruházathoz tartoztak, a „bunda" kivételével Szlovákia egész területén