A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Johnová, Helena: Megnyitó beszéd a „Borsod-Abaúj-Zemplén népművészete" című kiállításon (Prága 1984. II. 16.)

Megnyitó beszéd a „Borsod-Abaúj-Zemplén népművészete" című kiállításon (Prága, 1984. február 16.) A Prágában működő Magyar Kulturális Központ hasznos hagyománya, hogy évente megismertet bennünket Magyarország egy-egy tájegységének néprajzi anyagával, amit az élenjáró magyar múzeumok bocsátanak rendelkezésre. Ezúttal Magyarország északi részére került sor, a magyar-szlovák nyelvhatárhoz közel fekvő Borsod-Abaúj-Zemplén megye bemutatkozására. Ennek a vidéknek a néprajzi feltárásához Magyarország második legnagyobb városában működő nagy múzeum gondoskodik, amely Herman Ottóról kapta a nevét. A miskolci múzeum munkatársai reprezentatív kollekciót állítottak össze hagyományos népművészeti anyagokból, amely kiválóan szemlélteti e táj népi műveltségének jellemzőit. A megye a Bükk hegység egy részét, a Tisza és mellékfolyói felső folyásán fekvő völgyeit, és a nagy magyar Alföld peremrészét foglalja magába. A változatos táj már maga is változatos népi kultúra kialakulását eredményezi. Tovább gazdagította ezt a képet a történelmi események sora. Az itt élő népességet a hegyvidék és a szűk völgyek nehezen látták el mezőgazdasági termékekkel, ugyanakkor az erdő fája és sok más természeti anyag gazdagon szolgálta a háziipar és a népművészet alkotó munkáját. Észak-Magyarországon két nagy néprajzi csoportot lehet kiemelnünk: a nagy palóc és a kisebb matyó csoportot; ez utóbbi elsősorban Mezőkövesd városát jelenti. A táj természeti adottságai erőteljesen rányomták bélyegüket a néprajzi csoportok életmódjára és kultúrájára. Az emberek régóta foglalkoztak háziiparral,kisipari tevékenységgel, és fuvarozással egészítették ki jövedelmüket és sokan vállaltak közülük szezonmunkát a nagy alföldi uradalmakban. Igen hosszú ideig megőrizték hagyományos lakásberendezésüket, és viseletük formáját. Az életmód megváltozásához nagyban hozzájárultak a XIX. század második felében megnyílt bányák is. Az életmód fellendülése idején, tehát a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század elején virágzott ki teljes pompájában az új stílusú népművészet, ám még hosszú ideig fennmaradtak a régi formák, hagyományos színösszeállítások is. E kiállítás jól össze váll ogatott anyaga kivállóan reprezentálja Északkelet-Magyarország népművészetének sokszínűségét, szépségét. Domináló eleme a matyó népviselet. Megcsodálhatjuk a női viselet hosszú, kissé leomló, a ruhaderékkal összevarrt szoknyáját, a bonyolultabb csomózott színes rojtokkal és gazdag hímzéssel díszített fejkendőt. Különleges színösszetételük hímzés és ornamentika díszíti a férfiviseletet is. A másik érdekes egysége a kiállításnak, egy szimbolikusan berendezett lakószoba, amely a vidék tarkára festett bútorait mutatja be. Teljes szépségükben láthatjuk a népi bútorok formai szín és díszítési világát, amelyeket több gyártóközpontban is készítettek, s kereskedelmi árucikkenként is terjedtek. Az asztalosok és a helyi népművészet a festett bútorok virágkorában is megőrizték a hagyományos esztétikai normákat, s így kezük alól egységes stílusú darabok kerültek ki. E festett bútorok élénk színeivel és gazdag virágmintáival szemben másfajta harmóniát tükröznek a bükkfából ácsolt geometrikus mintákkal díszített ládák. A kiállításon