A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Johnová, Helena: Megnyitó beszéd a „Borsod-Abaúj-Zemplén népművészete" című kiállításon (Prága 1984. II. 16.)

bemutatott szép darab az 1860-as évszámot viseli, de hasonló típusú szuszékok az erdős vidéken még a XX. század első negyedében is készültek. A kerámia már ősidőktől elengedhetetlen kelléke volt a háztartásnak. ÉszakkeletMagyarországon az ecsettel festett cserépedények voltak a kedveltebbek, az írókával való festés, a bevésett ornamenseket vagy plasztikus díszeket csak ritkábban, s elsősorban kiegészítő díszítőelemként használták. Több helyen működött jelentős fazekasközpont, amelyek nagy mennyiségű díszedényt készítettek. Ezek alkalmasak voltak a parádés szobák .és a konyhák ékítésére. Mellettük természetesen nagy mennyiségű főzőedény is készült. Híresek voltak a mezőcsáti fazekasok, akik az itt látható figurális korsókat is előállították; készítményeik a magyarországi kerámia legszebb termékei. A mindennapi használatra szolgáló apró tárgyakat szakiparosok, és parasztemberek egyaránt készítették. A faragó kultúrában már ősidők óta kitűntek a pásztoremberek is. Dísztárgyaik, gyakran igen magas művészeti értéket képviseltek, és a haszontárgyak szférájából a személyes reprezentáció képviselőivé emelkedtek. Északkelet-Magyarország hegyvidékének gazdag erdőségei elegendő nyersanyaggal szolgáltak, de a népművészek a fán kívül dolgoztak más természetes anyagokkal is: szaruval, csonttal és különböző fémekkel. A pásztorfaragásokat elsősorban a szépen megformált pásztorbotok képviselik, amelyek a pásztorember rangját is szimbolizálja. Érdekesek a faragott ivócsanakok melyeket gyakran stilizált állatmotívumok díszítenek. Még számos egyéb tárgy is figyelmet érdemel: a látogatók figyelmét nem kerülhetik el a szép tükrösök, tükörkeretek stb. sem. Az összképet a parasztemberek keze alól kikerülő faragások egészítik ki. A fémtárgyak közül a kovácsmunkák tűnnek ki; pl. a tüzikutyák és a különböző vágóeszközök. Használtak fémet a fatárgyak díszítő berakásához is. A kiállítás megérdemelt teret szentel a textilanyagoknak is. A nagyméretű népi szőttesek a palóc asszonyok kezemunkáját dicsérik. Az ősi hagyományokkal rendelkező szövés ezen a területen sokáig fennmaradt, és igen magas technikai és művészi színvonalat ért el. Ezzel szemben újabb keletű a tarka virágmintás hímzés. Korábban mértékletes, fehér vagy kék színű geometrikus hímzést alkalmaztak a textíliákon, amelyek azonban rendkívül igényes mintával készültek, áttört, vagy lenfonalból készült csipkével kombinálva, alkalmanként vert csipke be téttel. A XIX. század végén ezt a hímzésfajtát a matyóknál a nagy virágmintás tért kitöltő motívumok alkalmazása váltotta fel, amelyek ragyogó piros és zöld árnyalataikkal az anyag egész felületét megtöltötték. Ez az ornamentika közvetlen kapcsolatban volt a helybeli szűcsök mustrájával: a nők kisbundáinak és a férfiak bundáinak díszítményeivel. Ezzel a hímzéssel a matyó népviselet talán egész Magyarország leggazdagabb és legfeltűnőbben díszített viselete lett, amely egyben a legdrágább is volt. Örvendetes számunkra, hogy a Magyar Kulturális Központ megismertet bennünket ezzel az érdekes tájjal és annak sajátos népi kultúrájával. A kiállítási tárgyak jól átgondolt, szakszerű kiválogatása, ami — az ízléses és áttekinthető elrendezéshez hasonlóan - a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársainak érdeme, lehetővé teszi számunkra, hogy még ebből az aránylag kis területet elfoglaló kiállításból is alapvető áttekintést nyerjünk Északkelet-Magyarország népművészetéről, hagyományos kultúrájáról. HELENA JOHNOVÁ (ford.: Magdalena Gordonová)