A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Hankóczi Gyula: A Matyó Múzeum múltjából

vüli szépek voltak. Ezért szerettem volna, azt a teret hagyják meg ezeknek a régi há­zaknak. Hallom, most már kettőt be is bútoroztak. No annak nagyon örülök, mert ez volt az én célom. Ne csak a Bori néniét, hanem azt a környező szép házakat is hagyják meg. Elmúlik minden, de legalább ez maradjon meg. - Az 1960-as évekre a helyi népviselet eltűnt. Jelentett-e ez a múzeum munkájában valami kézzelfogható változást? — Annyiban, hogy megnehezedett a gyűjtés, mert idegenek is itt gyűjtöttek. Föl­mentek a padlásra és mindent összegyűjtöttek. Az idegenek nem tudták, hogy rendszeres ez a ruha és mindenféle kacatot, régi holmit összevásároltak. A többiek röhögtek rajtuk. De maga a matyóság életében jelentett nagy változást. A látogatók elmentek a Horto­bágyra meg a Matyóházba, az idegenforgalmi helyekre. Egerben rendszerint teleszítták magukat borral és akkor aztán bemutattak nekik rendszerint egy matyó lakodalmat. Ren­deltek egy matyó lakodalmat. No és aztán este volt. A főtér tele emberrel, rengeteggel, hogy megnézzék a lakodalmat, meg aztán a lógósokat, akik tartoztak a lakodalomhoz. Nézték, nézték és estefelé zörögtek haza a szekerek a főutcán Erre a menyasszony annyira elszégyelte magát, hogy sírva fakadt és kitépte magát a tömegből és elszaladt. Hiába szaladtak utána, az egész dolog elmaradt. Nagyon jellemző ez az egész tünet. Idáig fejlődött a matyó viselet. Szinte ilyen cirkuszos izé lett. Azt mondták a legényeknek, hogy ha elmennek a bálba matyó ruhában, hímzett ingben meg kötényben, akkor nem kell fizetni. Azt csinálták meg, hogy elmentek és a kötényt rögtön beletették egy ilyen nagy selyempapírba, meg a mellényt is, lobogós inget, letették a lajbit is és úgy men­tek be. - Hogyan értékeli múzeumi tevékenységét az elmúlt tizenkét év távlatában? — Tanári munkám mellett kitöltötte az én életemet. Az nekem a célom volt ugye egész negyvenkét esztendő (alatt), a matyók, a matyók, a matyók. Végig tudtam ezt nézni, kísérni, ennek a népnek, a matyóságnak a fejlődését, a szociális viszonyait, a népművészetét is. örülök neki, hogy elsősorban a matyóság sorsán próbáltam segíteni. Könyvet írtam a nyomorúságáról. Az volt az érdekes, hogy én voltam az első, aki ezt a kifejezést használtam a könyvben: matyóföld. Akkor aztán mindenütt, mindenütt matyó­föld, matyóföld. Akkor aztán a téesz is átvette a Matyóföld Tsz nevet. Örülök neki, hogy valamit — úgy érzem — azért csak segíthettem; azért, hogy kiabáltam, azért, hogy segítsetek! Hogy nézzétek meg ezeket az embereket, segítsetek rajta! Nem szabad élni embereknek így, mint ahogy élnek! Ennyi idős létemre is szívesen, örömmel emlékezem arra a Kövesden eltöltött időre. Igyekeztem teljes erőmből segíteni, ahol csak lehetett. Megismertem őket és éreztem, hogy ezeket az embereket segíteni kell. És ha egy csipetnyit tudtam segíteni az én életem­mel, akkor én már örömmel halok meg. HANKÓCZI GYULA

Next

/
Thumbnails
Contents