A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Lukács Gáspár: 30 éves a Matyó Múzeum

után megmaradó lényeg: a hímzés, történeti fejlődésében, szentistváni és tardi változataival, „ragyogós" eltévelyedésével. Az általános tetszést keltő új kiállítást a Központi Múzeumi Igazgatóság kiállításrendező és propaganda osztálya megbízásából — Boreczky László tervezése alapján — Hámory László kivitelezte munkacsoportjával. 1975. máj. 18-án nyílt meg az új kiállítás ünnepélyes külsőségek között, nagy nyilvánosság előtt, s csalogatja azóta is a látogatók tízezreit a kis múzeum megtekintésére. Mindezek azonban a Matyó Múzeumnak csak szorosan vett belső, immanens problémái, ám a múzeumi gondolat idestova már szintén 10 esztendeje más értelemben és perspektívában is jelentkezik s egyre szélesebb hullámokat ver. A tízéves város rendezési terveivel együtt nőtt egy matyó falumúzeum létesítésének gondolata a Kis Jankó Bori Emlékház körül, a város védett, régi városképét őrző területén, a város, a VÁTI, az Orsz. Műemléki Felügyelőség és természetesen elsősorban a Megyei Múzeum Szervezet összefogásában. Az előcsatározásokban még magam is alaposan kivettem a részemet az ún. „nyolcházas tervvel", melyet körömszakadásig védelmeztem. Azóta látom, hogy a dolog nem olyan egyszerű, ennek a problémakörnek igen sok összetevője van, s időben is soká fog tartani, míg az egységes kép kialakul. Annyi azonban már most is világos, hogy a körvonalak egyre tisztábban rajzolódnak ki, a tájházakat egyiket a másik után adják át a látogatóknak, s Tardon, Szentistvánon külön tájházak nyílnak meg. S itt van még egy egészen különleges, a maga nemében mindenképp páratlan, immár országosan is számon tartott új létesítmény, a Mezőgazdasági Gépek Gyűjteménye, melyet gazdája, Hajdú Ráfis János magánszorgalomból (és magánköltségen) gyűjtött, 1979-ben az ő felajánlása folytán múzeumi tulajon lett, s most ő az igazgatója, gazdája, szolgája, továbbfejlesztője. És a fejlődés itt is szinte szédítő arányokban folyik, a terület bővül, a gyűjtemény gyarapszik, új elgondolások születnek. E gyűjtemény további sorsa és alakulása egyenes vonalú és problémamentes. Külön kérdés azonban, hogyan kapcsolódjék bele az egész együttesbe s milyen szerepet szánunk neki a továbbiakban. Látjuk tehát, hogy ez a 30 éves (vagy ha tetszik, kétszer 30 éves) történet egyáltalán nem befejezett, még akkor sem, ha a mag, a régi Matyó Múzeum, tökéletes kerek egész. De maga a múzeumi kérdés koránt sincs lezárva, sőt ellenkezőleg: mindenütt befejezetlen tények, megoldatlan problémák merednek elénk, egészen úgy, mintha a történet csak most kezdődnék; valami új, sokágú, sokszínű dolog van készülőben. Senki sem tudja még, mi lesz belőle, talán csak egy beavatott szakember álmában bontakoznak ki egységes körvonalak. De addig is itt áll a kis Matyó Múzeum, az állandóság kerek szigete a változások, alakulások tengerében, és betölti feladatát: őrzi híven annak az ellentmondásos (cifra és nyomorúságos) magyar életformának a képét, színes népi kultúrkincset és dokumentumot, melyet a matyóság gazdag múltja hagyott ránk örökül. LUKÁCS GÁSPÁR