A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Sándor István: A matyók kutatása a harmincas években

A matyók kutatása a harmincas években* Egészében mérlegelve annak a tíz- egynéhány évnek tudományos termését, amely a második világháború előtt Mezőkövesd vagy tágabban, a három matyónak vélt bükkalji község, Kövesd, Szentistván, Tard életviszonyait vizsgálta, két ellentétes benyomás alakulhat ki a mai olvasóban. Az egyik, hogy kutatóink valóban lényeges kérdéseket vetettek fel, és ezekre nézve fontos, alapvető értékű megállapításokhoz jutottak. A másik viszont, hogy mennyi terület maradt felderítetlen, hány problémánk van, amelyhez akkor úgyszólván hozzá sem nyúltunk. Álljunk meg egy pillanatra az utóbbiakna. Hol maradt a szélesebb áttekintés az egykori kövesdi mesékről, nótákról s köztük éppen az itt énekelt „gyilkossági nótáknak" nevezett elbeszélő szövegekről? Pedig az utóbbiak közt igen szépen megformált, régi balladák is találhatók, s mellettük mint újabb réteg, vásári árusok füzeteiből meghonosodott és ugyancsak szerte énekelt „véres" történetek, pl. Regula Edéről és társairól. Vagy gondoljunk gyermekjátékainkra. Ma is emlékezetünkben még: „Szedem, szedem a sóskát", „öregapám, mehetek-e a templomba", „Szaladjatok fiaim, mert elkap a héja", „Idombidom, itt add ki a csutorát", „Szegényember panaszkodik, ellopták a lovát", „Hogy a kakas? - három garas; és mindezekhez még a mancsozás, bigézés, pitykézés, kuliázás, tünkőzés, kabajáték, polostojásjáték stb. Csak futólag bukkannak fel az irodalomban s akkor is rendszerezetlenül a babonák, hiedelmek, jósló, varázsló, rontó- és bajelhárító mesterkedések nyomai. Csak keveset olvashattunk e táj vallásos hagyományairól, holott azok itt az emberi élet teljességét áthatották. És elmaradt az anyagi kultúra terén olyan jeles kérdés vizsgálata, mint a nagyállattartás körében a ló jelentősége Mezőkövesd életében, holott ennek az itt legfontosabb háziállatunknak a gépesítés berobbanásáig különleges szerepe volt. De nem folytatom: „szakmány módra van rám mérve minden óra". Feladatom inkább, hogy arra válaszoljak, mi az, ami a néprajzban negyven-ötven évvel ezelőtt e táj felmérése szempontjából mégiscsak megtörtént. Előre bocsátom, hogy nem egy olyan kutatásra sarkalló körülményt találhatunk itt, amilyennel kevés más vidék rendelkezett. Ilyen mindenek előtt a helyi hagyományok színes gazdasága, amely lényegében 1946-ig fennmaradt. Település, ház, viselet, népművészet, gazdálkodás, szokások — minden kutatási terület csábító gazdagságában jelentkezett. Azt mondhatnánk, a község, úgy amint láttuk, hallottuk, átéltük, a maga egészében egyetlen élő múzeumot alkotott. Még virágjában állt valamiképpen a régi magyar falu, azt nyújtotta, amit máshol elhagytak, elvesztegettek, azt a kultúrát, amelyet meg-megérint az iskola, a könyvek, a hivatal, a város, a magas politika hatása, de amely e hatások alatt és mellett, és főként ezek ellenére egy másik kultúrát is őrzött. Ezt a műveltséget pedig a hagyomány biztosította, a régi tapasztalatok átadása nemzedékről nemzedékre, a látottak utánzása, eltanulása, a szokásrend folytatása, a betűknél fontosabb élőszó. *Eló'adásként elhangzott az évforduló mezó'kövesdi ünnepségén.