A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Péter: Borsodi és miskolci ötvösök mesterjegyei 1820-ból

aki a' czéhben bé nem vétetett, ezüstből ne dolgozzon, a' girtlerek pediglen egyátalján fogva tiltassanak el az ezüstből való munkáknak elkészítésétől . . ."

1 6 Kik voltak ezek az ötvösök? Egyenlőre nagyon keveset tudunk róluk. Az 1. számú mesterjegy (lásd az I. mellékletet) Szombathy Lászlóé; ő talán rokona vagy egyenesen leszármazottja lehetett annak a Szombati Ferencnek, akit Szendrei és Kőszeghy is említ. A 2. számú jegy és bélyeg Dalnoki Pálé, aki pedig talán az 1764-ből ismert Dalnoki Nagy Pál leszármazottá lehet. Dávid Károlyról (3. sz.), Szeremley Jánosról (4. sz.), Nagy Györgyről (5. sz.) és Bentsik Sámuelről (6. sz.) semmit nem tudunk. A 7. számú lapocskán Kecskeméthy Nagy Ferenc mesterjegye és próbabélyege látható; ő talán azonos lehet azzal a Nagy Ferenccel, akinél Fűzy Sámuel tanulta 1805 előtt két éven keresztül az ötvösmesterséget - amint azt Szendrei írja. A 8. számú mesterjegy Kecskeméthy Nagy Lászlóé; a névazonosságon kívül a két lapocska hasonló stílusa is mutatja, hogy rokona lehetett az előbbi ötvösnek, s valószínűleg egy műhelyben dolgoztak. A 9. számú ezüstlapon Fűzy Sámuel jegye és bélyege van, aki Szendrei szerint 1785. július 25-én született Miskolcon, itt is tanult a fentebb említett Nagy Ferencnél, majd 1805 és 1807 között Kassán, Szakmáry Dánielnél.

1 ' Ezután hazatért Miskolcra és itt folytatta mesterségét még 1820-ban is, amint azt a lapocska bizonyítja. - Végül az utolsó, a 10. számú mesterjegy a zsidó Goldstein Jakabé. Bármilyen kevés is az, amit ezekről az ötvösökről tudunk, mégis lehetségesnek tartjuk egy következtetés levonását. A XVIII. és XIX. századból fennmaradt nevek feltűnő azonossága véleményünk szerint arra utal, hogy a szolgabíró fentebb idézett jelentésében festett kép egy kicsit sötétebb a reálisnál: nem csupán olyan ötvösök dolgoztak Miskolcon, akiknek szaktudása majdnem ellenőrizhetetlen volt, akiket csak a céh hiánya csalt ide, s csak ideig-óráig maradtak itt. Feltételezhetjük, hogy voltak itt ötvös-családok is, amelyekben apáról fiúra szállt a mesterség és elképzelhető, hogy az ilyen műhelyek termékei stílusuk alapján is felismerhetők. Ennek bizonyítása azonban már a további kutatás feladata. Tóth Péter JEGYZETEK 1. Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Bp., 1936. 222. 2. Kőszeghy i. m. 223. 3. Szendrei János: Miskolcz város története. II. Miskolcz, 1904. 524 -525. 4. Szendrei i. m. II. 526 527. 5. Szendrei i. m. IV. (Miskolcz, 1911.) 668 -669. 6. Magyar Országos Levéltár, E. 159. (Magyar Kamara Archívuma, Regesta Decimarum), fasc. 60-61., Borsod megye, 1548/2., 1576/16. Mikrofilmen : a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár mikrofilmgyűjteményében, 358. és 361. doboz. 7. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár (a továbbiakban: BAZmLt.) Borsod vármegye Levéltára (a továbbiakban: BmLt.), Jegyzőkönyvi töredékek, 2. sz. 8. BAZmLt. BmLt. Közgyűlési jegyzőkönyvek, 21. köt. 9., 442. és 566. 9. BAZmLt. BmLt. Közgyűlési jegyzőkönyvek, 21. köt. 442. 10. Szendrei i. m. IV. 625-628. 11. Éri István (szerk.): A magyoroszági céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere. Bp., 1975. II. 232-233. 12. BAZmLt. BmLt. Közgyűlési iratok, 2463/1836. sz. 13. BAZmLt. BmLt. Közgyűlési iratok, 980/1836. sz.