A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Péter: Borsodi és miskolci ötvösök mesterjegyei 1820-ból
A perben szereplő pártaövet kétségkívül azon sajószentpéteri ötvösök egyike készítette, akiknek neveit a dézsmajegyzekékből ismerjük. A XVIII. század első negyedétől kezdve a közigazgatási típusú vármegyei iratanyagban is megszaporodnak a közvetett és közvetlen bizonyítékok arra, hogy éltek és dolgoztak Borsod megyében, elsősorban Miskolcon ötvösök. Közvetett bizonyíték, hogy az adókivetést előkészítő vármegyei limitatiókban mindig szerepel, hogy foglalkozása után mennyi adót kell fizetnie egy ötvösnek; ennek pedig csak úgy van értelme, ha valóban volt is ötvös, mert olyan foglalkozásokról a limitatiók sohasem tesznek említést, amelyeknek nem voltak gyakorlói a vármegye területén. Az egy ötvösre limitált összeg meglehetősen kevés és emelkedő tendenciát mutat: 1724-ben 12, 1725-ben 20, 1726-ban 30 krajcár. 8 Az 1725. évi, a többinél részletesebb kivetésből már azt is megtudjuk, hogy két ötvös élt és gyakorolta mesterségét Miskolcon; neveiket azonban, sajnos, nem vezették be a jegyzőkönyvbe. 9 Egy miskolci ötvös neve egy datálatlan, de minden bizonnyal a XVIII. század utolsó negyedéből származó összeírásban bukkan fel, amely összeírás a miskolci járás lakosainak vagyoni helyzetét mutatja ki. A miskolci árendátorok között, de nem a névsorban, hanem a „Megjegyzések" rovatban szerepel Jacobus Bernát aurifaber. Ez arra utal, hogy talán nem régen költözhetett a városba; az összeíró azt sem tudja pontosan, hogy „vajon az árendátorok között kell-e összeírni", azt azonban mindenesetre leszögezi, hogy „egy fő és gyakorolja a mesterségét". — Ezek a szórványos adatok is arra utalnak, hogy az elsősorban összeírás jellegű vármegyei iratanyag a céhtörténeti és ipartörténeti kutatások szempontjából lényegesen nagyobb figyelmet érdemel, mint amilyenben eddig részesítették. Szendrei részletesen ír a Miskolcon lakó ötvösök céhbe való szerveződéséről is. 1828-ban az aranymívesek, bádogosok, cinöntők és tűcsinálók egyesülnek külön céhbe; kiváltságlevelüket, amelyét I. Ferenc császár adott ki ugyanabban az esztendőben, Szendrei ismerteti. 10 Az aranyművesek azonban hamarosan kiváltak ebből a céhből és 1836ban a lakatosokkal, órásokkal és puskamívesekkel alkottak közös céhet. E céhnek számos emlékét őrzi a Herman Ottó Múzeum: eredeti kiváltságlevelét, az 1836 és 1872 között vezetett jegyzőkönyvét, számadáskönyvét, pecsétnyomóját, behívótábláját, céhládáját stb. 11 Megalakulásának a körülményeiről a megyei levéltárban őrzött iratanyag is nyújt bizonyos információkat, amelyek jó képet adnak az ötvösök helyzetéről. A céh kiváltságlevelét a vármegye közgyűlése hirdette ki; a kísérőlevél, amellyel a privilégium kihirdetését kérték, így hangzik: „Tekintetes Nemes Vármegye! Alól írottak mint eddig többnyire az Egri, Kassai és Tokaji czéhekhez tartozók, inassaink felszabadítása 's más illy nemű dolgaink elintézése véget e' távol helyekre járni kéntelenítetvén: hogy az ezzel járó terhes kőlcségeket, fáradcságokat és idővesztéseket eltávoztassuk, 's közöttünk a jó rendet feltarthassuk, itt, Miskolcz városában egy czéhbe egyesültünk. Melly e' szerint eggyé lett társaságunk részére, dicsősségesen uralkodó felséges koronás királyunktúl nyertt, 's Bécsben folyó 1836 lk esztendei Pünköst hava 19 lk napján kőit, 's társaságunk rendszabásait magába foglaló eredeti kegyelmes kiváltságlevelünket azon alázatos kéréssel nyújtyuk bé itt a' tekintetes nemes vármegyének, hogy ezt kihirdettetni, a' kihirdetést reá hiteles tollal feljegyeztetni, 's nékünk azt visszaadván, társaságunkat kegyes oltalma alá fogadni méltóztasson, tartozó alázatos tisztelettel maradván Miskoltzon, Kisasszony hava 18 ik napján, 1836 ik esztendőben. A tekintetes nemes Vármegyének alázatos szolgái a miskóltzi egyesült órás, lakatos, puska- és arany-műves társaság tagjai." 12
