A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ivan Senkiv: Die Hirtenkultur der Huzulen (Gunda Béla)

az a véleménye, hogy a viach, valach, vaksi, volosky terminológia Szent Balázs (bulg. Vlas) nevével áll kapcsolatban, akit mint az állatok védőszentjét, betegségek elleni oltalmazóját a délszlávok ma is tisztelnek. A hucul népnév etimológiája ismeretlen. I. Senkiv részletesen szól a hucul betyárok (oprysky) társadalmi jelentőségéről, akik adót szedtek a lengyel földesuraktól, az örmény kereskedőktől, a sófőzoktől. A hagyomány ezeket a betyárokat népi hősöknek tekinti. Egy ilyen betyár tevékenységéről szól Oldbrach I. cseh író Suhaj, a betyár c. regénye. Sokat foglalkozott velük P. Bogatyrev orosz folklorista. A továbbiakban a könyvből megismerjük a hucul házat, udvart, a népi táplálkozást, amelyben nagy szerepet játszik a kukoricaliszt és a burgonya. Mindkettőt korábban a tatárka helyettesítette. Megemlíthetem, hogy az elmúlt századokban több ínséges esztendőt szenvedtek át a huculok és más ukrán etnikai csoportok. Az 1785-1787. évek éhínségéről Gáti István 1792-ben Második József a máramarosi éhségben címen hosszabb elbeszélő költeményt jelentetett meg. Fejlett a hucul tej gazdálkodás. A körösmezei juhtúró árusokat már 1870-ben említi a Hazánk s a Külföld c. folyóiratunk. Sajátságos étel a huslanka, amely több hónapon át faedényben érlelt sűrű, savanyú tej. Ezt az ételt Erdély északkeleti részén a román pásztorok is ismerik, s földbe ásott faedényben érlelődik a tej. (A szlovákoknál a zsendicét teszik el télire.) Rendkívül színes a hucul viselet. Figyelmet érdemel a népművészet (festett tojások, hímzés, fafaragás, bőr- és fémmunka, üvegfestészet). A kétségkívül ősi égetéses ornamentika azonban nemcsak a hucul októl ismert, hanem Erdély román és magyar, a lengyel faedénykészítők körében is. Az ünnepi kalendárium visszatükrözője a pásztoréletnek. Nagy jelentősége van karácsony estéjének. A különböző utánzótáncokkal és énekekkel a tavasz érkezését, a természet megújulását segítik elő. Termékenységvarázslás az a körtánc is, amelyet a férfiak a fiatal pár körül lejtenek. A hucul kolomyjka-tánc egyes dallammotívumai a magyar pásztordallamok között is megtalálhatók. Ez azzal magyarázható, hogy az Északkeleti-Kárpátokban magyar pásztorok is legeltettek és érintkeztek az ottani ukrán, lengyel pásztorokkal. A néphitben nagy szerepet játszanak a gonosz szellemek, akik ellen különböző varázslatokkal védekeznek. A halottkultuszból csupán egy ősi szláv szokást említek meg: a koporsónak télen és nyáron ökrök vontatta szánon a temetőbe való kivitelét. (A szerző sajnos nem ismeri M. Gavazzi idevonatkozó tanulmányait.) I. Senkiv bemutatja a pásztorkodás földrajzi környezetét, a szénamunkálatokat, a pásztorkunyhókat. Szokásokban, hiedelmekben gazdag az állatoknak a hegyi legelőkre való felhajtása, a széna, az állatok számontartása, a pásztorkodás mindennapja. Őrzik a huculok az élő vagy újtüz gyújtásának emlékeit. A könyvet részletes bibliográfia egészíti ki. I. Senkiv munkája részben saját helyszíni kutatásai, részben a lengyel, ukrán és orosz nyelvű irodalom feldolgozása révén kitűnő képet nyújt a huculok néprajzáról. Nélkülözhetetlen a könyv mindazok számára, akik Kárpát-Európa népi kultúrájával kívánnak foglalkozni. Sajnálatos, hogy I. Senkiv pontosabb statisztikai adatokat nem közöl a huculok számáról. Munkájából hiányzik W. Kubijowicz több tanulmányának, valamint a huculokra vonatkozó magyar néprajzi irodalomnak a megemlítése. Arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy újabban egy ukrán nyelvű munka is megjelent a hucul pásztorkodásról (M. D. Mandibura: Polonin'ske gospodarstvo hucul' scini. Kiev, 1978), orosz nyelven pedig egy monográfiát publikált D. N. Goberman a népművészetükről (Iskusstvo guculov. Moszkva 1980). Gunda Béla