A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: Adatok Karcsa cserekereskedelméhez

A felszabadulás után kezdték vásárolni a faluban a cigány kosárfonóktól a vesszőből font krumplis és törekes kosarakai. A felszabadulásig minden házban télen készítették ezeket saját szükségletre. Ezeket ma is tiszakarádi cigányok készítik, s asszonyaik hordják árulni. Ma ugyan már nagyobbrészt pénzért vásárolják, de még most is van közvetlen árucsere. Különösen ősszel, krumpliásás idején veszik a kosarakat úgy, hogy ellenértékként megtöltik krumplival vagy zsírt, húst, szalonnát adnak érte. Eddig a kívülről érkező kereskedők cseréjéről esett csak szó, pedig a faluban általános volt a cserekereskedelem az itteni boltosokkal is. Nem is élt volna itt meg az a boltos, akinél csak pénzért lehetett volna vásárolni. A gazdasszonynak, ha szüksége volt valamilyen fűszerfélére, szedett a kötényébe vagy egy fatálba terményt, vagy a kezébe fogott néhány tojást és elment vele a boltba. A boltos pedig vagy megmérte a terményt és úgy adott árut érte, vagy pedig szemre becsülte meg az értékét. A szemre vevésnél sokszor jobban is járt a boltos, mert rendszerint kevesebb árut adott a tényleges értéknél. Igen sok gazdasszony szinte számolatlanul vitte a boltba a terményt, és megvett mindent, amíg volt hová nyúlni. Később bánta ezt meg a család. Az ilyen asszonyokra szólt a mondás: „Amit az ura behordott a nagykapun, a préda felesége kihordta a kiskapun." Az 1950-es években megjelentek a faluban a házaló cigány asszonyok, akik filléres árucikkekkel kereskedtek. Tűt, borsot és más fűszerféléket, hímzőpamutot, tavasszal pedig különböző palántákat, virágmagvakat árusítottak. Pénzért is adták áruikat, de szívesebben árusították élelemért, mert így értéken felül kaptak érte. Sokan vásároltak tőlük és gyakrabban és könnyebben adták a lisztet, zsírt, húst, mert ez volt bővebben a háznál. Ez a cserekereskedelem azonban az 1960-as évek elejére teljesen megszűnt. A végére maradt egy cserekereskedelmi forma, melyről azt hiszem meg kell emlékezni, hisz ez is hozzátartozott a falu kereskedelméhez: ez volt a csempészkereskedelem. Az első világháború után a csehszlovák—magyar határt a falutól északra másfél kilométerre húzták meg. Még egy év sem telt el a határ kijelölése után, amikor már virágzásnak indult a csempészkereskedelem. Igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy voltak iparcikkek, amelyek itt egyáltalán nem voltak kaphatók, de voltak olyanok is, amelyeket odaát olcsóbban lehetett megszerezni. Ugyanakkor a kalászos terményt, a dohányt, a mákot, az aprómagvakat jó áron lehetett odaát értékesíteni. Az áthozott iparcikkeket, mint pl. a marószódáX (lúgkövet), melyet vászon- és fonálfehérítésre használtak, gyermekruhát, ruhaanyagot, lábbelit, cigarettapapírt és egyéb papírárut, ceruzákat stb. közvetítő kereskedők árulták a faluban. Tőlük vitték el az összegyűjtött terményt azok, akik a határon túlról jöttek. Az 1930-as évek közepén ennek a kereskedelemnek az intenzitása csökkent, majd 1945-1955 között újra erőteljessé vált. Ezután már teljesen elvesztette jelentőségét, mivel a lakosság annyiszor kapott útlevelet a határátlépésre, ahányszor csak akart. Sorra vettem a bodrogközi Karcsának 70 esztendő alatt kialakult, majd megszűnt cserekereskedelmét. Ezek után választ lehet adni arra is, hogy miért volt a csere ilyen erőteljes, miért cseréltek szívesebben a pénzzel való vásárlásnál? Ennek egyszerű oka a pénzhiány volt. A parasztcsaládoknál termény volt a házakban mindig, de pénz csak akkor, ha egy-két darab jószágot értékesítettek a vásáron. Ahhoz azonban csak akkor lehetett nyúlni, ha olyan árucikket kellett vásárolni, melyet csere útján nemigen lehetett volna megszerezni. A pénz ugyanis főleg a földvásárlásra, adófizetésre, a banktól felvett kölcsönök törlesztésére, vagy a kamatok fizetésére kellett. Viszont bizonyos árucikkeket venni kellett a mindennapi él thez, így hát ezeket csere útján szerezték be. De a kereskedők sem azért cseréltek, mert ezt akarták, hanem azért, mert így el tudták adni, sőt, jobban el tudták adni áruikat.