A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Cseri Miklós: Kisgyőr népi építkezése

6. kép. Kőkávás kút kampóval, Völgy u. 24. 7. kép. Udvari kemence, Völgy u. 24. az építkezésben. Az építőanyagok, technikák, munkaszervezeti formák esetében nem nagyon találunk eltéréseket a módosabb és a zsellérsorú népesség építkezése között. Viszont az adatközlők egyöntetű véleménye szerint a gazdák azok, akik leghamarabb cseréppel fedték új házaikat (már a múlt század végén), a hagyományos alaprajzi elrendeződést is kibővítették. A pitar mögé még egy helyiség, egy hátsó szoba került. Náluk került ki leghamarabb a kemence, zárult le a szabad kémény is. Ennél a rétegnél figyelhető meg a kőmellvédes - kb. 100-120 cm magas —, kőoszlopos tornác, agang megjelenése is. A tetőt ilyenkor „kiengedték" még kb. másfél méterre és kőből, téglából vagy fából készült oszlopokkal támasztották alá (8. kép). A zsellérházakon ezzel szemben csak egy kis sárpadka, esetleg 60-80 cm széles, faoszlopos, mellvéd nélküli ereszalfa jelzi a tornácot. Egy település népi építkezésének vizsgálatakor nem mehetünk el a tüzelőberendezés füstelvezetés problematikája mellett. Az egyes tüzelők megléte, változása felderítésére nagy segítséget jelentettek a korábbi kutatások is.

12 A legfontosabb tüzelőberendezés, főző-sütő és fűtő alkalmatosság a búbos kemence, a búbos volt. Földes gyűjtéséből kiderült, hogy még a múlt század második felében a kemence a szobában volt, belülről fűtötték, előtte nyílt tűzhelyen főztek. Talált adatokat a kemencében való főzésre is.

13 Ezt az állapotot jelen kutatásom már nem tudta rögzíteni. A következő nagy fejlődési szakasz az, amikor a kemence száját kifelé irányították a pitarba, s ezzel a szoba kulturáltsága nagy lépéssel haladt előre; füsttelen lett és a főzés is kikerült a pitarba. Az eddigi nyüt tűzhely helyén kőből rakott, vas tetejű, rakott sparhert funkcionált főzőhelyként. Ezt az állapotot már tudtam rögzíteni. A további fejlődés során a csikósparhert, majd az asztali tűzhely lépett a rakott sparhert helyébe. A második világháborút követő építkezések hatására indult meg a kemencék lebontása, funkciójuknak elvesztése; a ház végébe vagy az udvaron egy kis tető alatt építették fel újra (7. kép). A kemence helyére a szobában kályha került, a pitar padlását lezárták, kialakult a meleg konyha. A kemencét házilag készítették el. Alapja minden esetben kő volt. Vannak adataim