A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Cseri Miklós: Kisgyőr népi építkezése

2. kép. 1912-ben készült lakóház homlokzata, Völgy u. 39. számban dolgoztak. A kőfejtés is idénymunka volt, mindig a keresletnek megfelelően termeltek. Az építkezéshez az ún. szürke kő (riolittufa) volt a legmegfelelőbb, de az ötvenes évektől fejtenek terméskövet is, amit az újabb házak talpazatához alkalmaznak (1. kép). Egy átlagos lakóház kőszükséglete kb. 100-120 m

3 kő. A kitermelt követ nem faragták, hanem kisebb-nagyobb darabokra bontották szét. A megfelelő mennyiség elérése után a gazda befogott vagy fogadott fuvart és az építkezés helyére szállította az anyagot. A kő mellett a fa volt a legfontosabb építőanyag. Falazatnak csak a legritkább esetben használták Kisgyőrben, főleg kapukhoz, födém- és tetőszerkezethez, disznóólhoz volt rá szükség. Míg a század elején a Meszes-tetőiől származó hársfát alkalmazták gerendának, addig a 20-as évektől a tölgy vette át ezt a szerepet. Szarufának is tölgyet vagy fenyőt használtak, léceknek pedig suhanc tölgyfa is megtette. A patics, a fonás könnyen beszerezhető volt, az erdőben mindenhol találni vékony vesszőket, ágakat, de sokszor megtette a kukorica-vagy a napraforgószár és a venyige is. Falképző anyagnak azonban ezt sem alkalmazták; a kerítést, esetleg a tűzfalat, a vértelket