A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kishonthy Zsolt: Ámos Imre „Háború" című festménye a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményében

Ez az 1910-es években készült festmény már felvillantja azokat a szemléletbeli rokon vonásokat, amelyekkel Tornyai — majd a 30-as évek közepén — kapcsolódik a szentendreiekhez, hogy a Czóbel, Kmetty, Tornyai nevekkel fémjelzett idősebb nemzedék tagjaként, gazdagítsa az ott dolgozó fiatalok művészetét.

12 Picasso 1937-ben festett Guernica-ján a ló szintén központi figuraként szerepel, azóta már jelképpé nőve ábrázolva, a háború embertelen iszonyatát. Picasso esetében azonban egy alapvetően más, racionálisabb, szintetizáló, jellegű alkotói folyamat eredménye a mű, míg Ámosnál ez sokkal romantikusabb, individuálisabb, közvetlenebb: nála a valóságos, személyes élmény döntő szerepet játszik. A ló görcsberánduló teste, az égnek álló sörény, a fájdalmasan felcsapó farok jól érzékelteti, hogy Ámos a víziót valóságként ragadja meg, s kifejező jellegét felerősítve sűríti bele feltörő érzéseit. Ahogy az asszociálódott elem valóságként mutatkozik, úgy ölt a valóság álruhát, hogy aztán a látott és az elképzelt, sajátos egységbe olvadva álljon elénk. Valami távoli nagy tűz fénye jelenik meg az épületeken, mint megfoghatatlan, rossz sejtelem, mintha Hieronymus Bosch szörnyű vízióin, a messzi horizonton feltűnő őrült lángok vetnék ide fényüket. „Ámos úgy éli át a tüzet, mint a mindenre kiterjedő elemi pusztítás személytelen jelképét. Mert a tűz mindenkit egyaránt érint — prófétákat, rémült nőalakokat, őt magát, és az élettelen tárgyakat, még a köveket is."

13 A tűz gyakran szerepel művein, de mindig konkrét összefüggésben ég a könyv, a ház, az óra, itt viszont éppen anyagtalansága, megfoghatatlansága miatt félelmetes és legyőzhetetlen. Olyan, mint amilyennek Ámos látta és átélte a háborút, ami számára kikerülhetetlen sorscsapásként adatott, nem engedve más utat, más lehetőséget, mint majd elfogadni a néhány hónap múlva bekövetkezett véget, a „lealjasult élet legvégső absztrakcióját — a halált".

1

'

1 Kishonthy Zsolt JEGYZETEK 1. Egri Mária: Ámos Imre. Budapest, 1980. 176. 2. Egri i. m. 186. 3. Passuth Krisztina: Ámos Imre szimbólumrendszere. Ars Hungarica 1975/1. 82. 4. Passuth i. m. 82. 5. Egri i. m. 93. 6. Haulisch Lenke: A szentendrei festészet. Budapest, 1977. 72. 7. Arnos Imre naplója 122. 8. Péter Imre: Az apokalipszis Ámos művészetében. Művészet 1969/7. 9. Passuth i. m. 87—88.; Aradi Nóra: A szocialista művészet jelképei. Budapest, 1974. 134—135. 10. Arnos Imre naplója/Hauíisch i. m. 74. 11. Bodnár Éva: Tornyai János. Budapest, 1956. 42. 12. Haulisch Lenke: A szentendrei festészet fogalmának tisztázásához. Művészettörténeti Értesítő, 1965/3. 226. 13. Passuth i. m. 86. 14. Csoóri Sándor: Radnóti szülőháza. In.: Nomád napló. Budapest, 1978. 34.