A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bődi Erzsébet: Sztrapacska. Egy felvidéki étel néprajzi vizsgálata

jelentős szerepet töltött be a nehéz fizikai munkát végző bányászok, erdei munkások és parasztok mindennapi táplálkozásában. A Zempléni-hegyvidéken, a Bódva mentén, a volt Gömör vármegye falvaiban és a palóc vidékeken ma is kedvelt étel. A kulturális örökségnek tekinthető étel részletes néprajzi vizsgálatával feleletet kapunk az elkészítés technikájára, a fogyasztásra s annak gyakoriságára, az étrendben elfoglalt helyére, az igen változatos megnevezésére, a kultúrelem és a terminológia földrajzi megosztottságára, egyfajta interetnikus kapcsolatokra és a helyi kultúra tágabb összefüggésében az ételhez tapadt szubjektív tényezőkre, melyek összességét a kultúrelem másodlagos funkciójának vagy szociális tartalmának nevez a szakirodalom.

2 A sztrapacska főtt tészták csoportjába tartozó étel. Ezen belül a kevert galuskák alcsoportjához kell sorolni, összetétele és elkészítése mindenhol azonos. A nyers burgonyát lereszelik, annyi liszttel keverik össze, hogy közepes keménységű, galuska sűrűségű tésztát nyernek. Sóval ízesítik, tojást nem ütnek hozzá. A kanállal összekevert tésztát galuska formára kiszaggatják forró vízbe. Kifőzés után hideg vízzel leöntik, leszűrik, a vizet kicsepegtetik és ízesítik. Az étel készítésénél a burgonya fajtájára nem fektet hangsúlyt a paraszti szemlélet, a megtermeltek közül bármelyiket felhasználja. Búza- vagy rozslisztet kever hozzá. Kukoricalisztet csak a gyúrt tésztából készült galuskaféléhez használtak. Nem szükséges, hogy finomra legyen őrölve a gabona, durvára őrölt őrleménnyel is készítették. A sztrapacska kiszaggatásának a módja, eszköze és az ízesítéshez felhasznált anyagok között már helyi sajátosságokat tapasztalunk. Ezek között a sajátosságok között vannak olyanok, melyek a fejlődés menetére utalnak. A legprimitívebb főzési eljárást az Ung vidéki cigányoknál láttam. Valamivel keményebbre összekeverte az asszony a tésztát és a térdén megsodorta és belecsipdelte a forró vízbe. A szírapacskaszaggatás legáltalánosabb eszköze egy lapos deszka, melyről késsel hányják a vízbe a tésztát. A Zempléni-hegyvidéken íapáíkának és vetőnek, a Bódva mentén tésztaszaggatónak, a gömöri serényfalvi közösségben lapockának, az istvánmajori lengyelek deszecsfcának nevezik. 30—40 cm hosszúra, kb. 15—20 cm szélesre kifaragott egyszerű, fogórésszel ellátott, minden háznál megtalálható eszköz. A falvakban házilagosan készítik el valamilyen keményfából. A gömöri településeken jelenleg a cigányasszonyok árulják és egy kis rántásért meg is lehet venni tőlük. Az Ung vidéken a háztartásokban jelenleg fémből készült nokedliszaggatóval eresztik be a vízbe. A nokedliszaggató már ipari termék, és boltokban lehet megvásárolni. A deszka díszként felkerült a konyha falára. A sztrapacskát mindenhol sósán fogyasztják. Édesre ízesített változata az ukrán telepes Mogyoróskán (Zempléni-hegység) fordul elő. A sztrapacskát mindenképp valamilyen zsírozóval le kell önteni, hogy össze ne álljon. A zsírzóval vagy esetleg azon félül is ízesítették és tették még kalóriadúsabbá. ízesíteni lehet a paraszti gyakorlat szerint: hagymás zsírral, sült szalonnadarabokkal, pirított vajjal, főtt, majd valamilyen zsiradékon felsütött, borssal és tört paprikával fűszerezett, lágy tört burgonyával, apróra vágott, párolt édes és savanyú káposztával, reszelt karalábéval, cukorrépával, tormával, tormalapuval, tehén- és juhtúróval, valamint lekvárral.