A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Seresné Szegőfi Anna: Adóbehajtás 1861-ben Abaúj megyében

mény záró része ismét csak a várható erőszakra utal: „vonakodás esetében az ebből származandó elhárítatlan terhes következményeket csak maguknak tulajdoníthatják." Nagy Mihály bíró a felszólítás törvényesítése! megtagadta, a jelenlevő katonák erre fegyverrel fenyegetve kényszerítették az aláírásra. A bíró, bár végül engedett az erőszaknak, de neve elé jói olvashatóan oda írta „Kénszerítve". Az iratokhoz mellékelt falragasznak ezen a „szépséghibáján" már az sem segített, hogy ezt a toldalékot két párhuzamos vonallal megpróbálták olvashatatlanná tenni. Az incidens, amelynél a főszolgabíró szerint a lakosság békésen viselte magát, ezzel még nem ért véget. Bár a hirdetményt 16 helyen felragasztották a faluban, a törvényes kihirdetés formáinak még nem tettek eleget. A katonák ismét visszatértek a városházára, ezúttal arra akarták rávenni a bírót, hogy doboltassa ki az adószedés határnapját. Miután a bíró ezt is megtagadta, a katonák kihurcolták a kisbírót, erővel a nyakába akasztották a dobot, majd utcáról utcára járni kényszerítették, Arra, hogy beszéljen is, ennek ellenére sem sikerült rávenni, de akadt egy renegát tisztviselő — Szécsényi Lajos írnok —, aki hajlandó volt a hirdetményt felolvasni. Képzeljük el azt a „törvényes" hirdetést: a kisbíró nyakában a dobbal, amit az egyik katona szólaltat meg, mellette az írnok, aki felolvassa a hirdetményt, ami szerint, ha három napon belül nem fizetik ki az adóhátralékot, katonaság szállja meg Szikszót. A látvány és az események megzavarták az egyszerű embereket, akik 1849 óta politikailag egyébként is magukra maradtak. Az 1861-ben visszatért városatyák már nem a forradalmi eszméket képviselték, nem tudtak lendületet adni a népi ellenálláshoz, adóellenességük is inkább a nemesi adófizetés ellen irányult. így érthető az ingadozás. A városban már ekkor tizenheten hajlandók voltak kifizetni adójukat, köztük — ahogy a főszolgabíró írja — „mi sajnálandó" a katolikus pap és a református lelkész is. Az események következő állomásakent a katonák házról házra járva, beszállásolták magukat az adófizetőkhöz, és addig maradtak ott, amíg ki nem fizették az adót. Csuka György május 25-én elkeseredve írta az alispánnak, hogy már majdnem mindenki fizetett, csak a legszegényebbek nem, ezeket meg kellene menteni az erőszaktól, úgysem tudnak fizetni és az adójuk sem nagy összeg. Az alispán, aki eddig csak tudomásul vette a jelentéseket, most intézkedést ígért, s az adószedő el is vonult Szikszóról. A megye többi része sem kerülte el az adószedők figyelmét. Forróra május 16-án érkezett a pénzbeszedő ugyancsak nyolc katona kíséretében.

5 Kinyiczki György bíró, szikszói kollégájához hasonlóan megtagadta a kihirdetést is és a közreműködést is. Itt nem tettek kísérletet arra, hogy falragaszokon hívják fel a lakosságot a teljesítésre, elsőnek a dobolást alkalmazták. A kisbíró is hajlíthatóbbnak bizonyult, engedve az erőszaknak, maga olvasta fel a hirdetményt. A lakosság mindezt csak ijesztgetésnek vette, és nem fizetett. Az adószedő ekkor a jól bevált módszerhez folyamodott; a katonák megszállták a házakat és addig ettek, ittak, amíg az adót ki nem fizették. A hónap végére az adók jó része ki volt fizetve, s így a katonák Alsó- és Felső-Mérára indulhattak.

0 Az erőszakosság híre gyorsan terjedt, mert itt már csak négy napra volt szükség ahhoz, hogy beszedjék az adók jó részét. Igaz az is, hogy a hatóság is tanult a szikszói és a forrói esetből, először is 60 főre emelték a katonák számát, ezen kívül pedig eljárási illetéket is kiróttak a községekre, így Felső-Méra 70 forintot, Alsó-Méra 40 forin-