A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Seresné Szegőfi Anna: Adóbehajtás 1861-ben Abaúj megyében

bírótól kért eligazítást, a szolgabíró az alispánhoz fordult, aki rendszerint már nem tudott hová fordulni, felelős magyar kormíny nem volt hivatalban. Az ország egyes megyéinek ekkori közigazgatása a megyei önkormányzati hivatalokat irányító alispán személyi adottságaitól függött. Tudomásunk van olyan megyéről, ahol a forradalmi korszak alispánja került a megye élére és 1848 szellemében folytatta működését az önkormányzat. A forradalmi tevékeny szellem azonban ritka volt, az 1860-ban összeülő bizottmányok tagjai nem a radikális oldalt képviselték. Az aktív képviselők egy része elpusztult a szabadságharcban, egy része emigrációban volt, másik részük még börtönben volt, vagy már kiszabadult, de akaraterejét megtörték a kiállt megpróbáltatások. Ali éves önkormányzati szünet is erősen rányomta bélyegét a tisztviselőkve is és a hatóságok tömegkapcsolataira is. A közigazgatási rendszertelenségből adódó megoldatlan problémáik az 1860—1861. ?vi adószedésnél csúcsosodtak ki. Az 1848/49-es polgári forradalom az adózás feudális formáit is megváltoztatta. A tőkés viszonyok uralomra jutásának alapleltétele volt az 1848-ban kimondott közteherviselés. A forradalom bukása után az önkényuralmi rendszer az adózás új formáját is Magyarország beolvasztására használta fel, és ez súlyos következményekkel járt. Az új adórendszer a jövedelemre épült, ennek alapján fizették az úgynevezett egyenes adókat, nevetésen a földadót, házadót, házbér adót, ikereseti adót, jövedelemadót. Ez az adórendszer figyelembe vette az adózónak a gazdasági életben betöltött szerepét is, szemben a feudális adórendszerrel, amely a gazdasági élet irányító nemességének adómentességet biztosított. A kialakuló tőkés gazdálkodás viszonyai között az adózók rangsorolásának legreálisabb alapja a jövedelem volt, így ezt az adórendszert pozitívan értékelhetjük a forradalom előttihez viszonyítva. Az új adórendszerben az egyenesadó formák mellett voltak úgynevezett közvetett adóformák is, ezek közül legjelentősebbek a fogyasztási adók: a só, a hús, a dohány, a bor, a sör, a szesz fogyasztása utánt kivetett adók. Az önkényuralom adópolitikájában a lenti két adónem mellett a legtöbb ellenállást az igazgatási, jogi és gazdasági ügyletek után kivetett illetékek beszedése váltotta ki. A helyzet elemzésére jó hangulatú irodalmi példa Jókai hősének, Garamvölgyi Ádámnak — a passzív ellenállás legtipikusabb hősének — filozófiája. „ . . .azt mondták Garamvölgyinek.. . Már ezentúl nem lehet »szűzdohányt« színi : be van hozva a monopólium; a dohányt csak trafikból lehet hozatni, különben házmotozásnak teszi ki magát az ember, s ha tiltott kedvencét megkapják nála, nagy pénzzel lesz adósa a státusnak. Garamvölgyi Ádám erre azt mondta : — Jól van. Nem fogok dohányozni többet. Legalább jobb étvágyam lesz. . . . Majd ismét egy másik huzavona — jött napon azzal a hírrel örvendeztették meg, hogy bizonyára a bor is accisa alá esik, már ezután majd csak a felsőbbek engedelmével lehet csapra ütni a hordót, s meg kell adni ajzj árát a jókedvnek, és haragnak, mert az ember mindkét esetben mentül többet »fogyaszt«, annál többet contribuai. — Jól van. Tehát nem fogok többet bort inni. Legalább jobban alszom. . .. Egy újabb, senkitől nem kívánt napon ismét arra a jó hírre ébredt, hogy a játékkártyák is bélyeget kapnak, már ezentúl azokon is ott lesz a sas. — Jól van, tehát nem fogok többet kártyázni; legalább nem vesztek. És megtartotta fogadását. Megint virradt, a természet rendre, úgy hozta magával, hogy reggel legyen. Garamvölgyinek egy kurrenst hoztak, amelyben tudtul adatik, hogy ha vadászni akar, puskát csak a megyefőnök engedélye mellett tarthat, nyerget pedig csak azon esetben, ha az illető járásbeli biztosnál reverzálist ad maga felől, hogy a veszedelmes huszáringredendienciát nem használandja a státus jóllétével nem egyező célókra. — Jól van, monda Garamvölgyi Ádám; tehát ezentúl nem vadászom, és agarászom többet. Legalább nem hűtőm meg magam. Egyszer aztán azt is megtudta, hogy ha az ember a szomszéd faluba át akar látogatni, elébb útlevélre van szüksége,... — Jól van, monda rá az öreg szittya; tehát ezentúl itthon maradok a faluba, nem megyek sehová. Legalább nem dűlök fel kocsival az úton. . .. No, míg egyszer aztán kijött, hogy ezentúl pörlekedni csak oly módon lesz szabad, ha az ember előbb olyan papírost vesz, ami már jogosítva van a bíró előtti megjelenésre, s egyúttal megtanul különbséget tenni kisebb és nagyobb bélyegilletmények között, — Nohát legyen meg ez is. Tehát ezentúl nem. fogok pörlekedni. ... És aki jártas az ethnográphiában, az tudni fogja, hogy mikor a magyar ember lemond arról, hogy dohányozzék, bort igyék, hogy ismerőseivel össze-