A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)
NÉPI MŰEMLÉKEK - Cseri Miklós: Adatok Szuhafő népi építkezéséhez
A házépítés igen fontos esemény volt — és ma is az — a parasztcsaládok életében. Éppen ezért kialakult a kölcsönös segítségnyújtás, a kalákában dolgozás, főleg a rokonságon belül. Anyagi ellenszolgáltatás nélkül segítették egymást anyaggal, munkaerővel. íratlan törvény volt, hogy a munkát csak munkával kellett visszafizetni, ha a másik rászorult. A partiak szívesen mentek segédmunkásnak egy-egy jelentősebb ács vagy kőműves mellé, hogy elleshessék az alapvető mesterfogásokat, amiket később hasznosítani tudtak. Az ilyen értő parasztembereket igen nagy becsben tartották. Mester fogadása csak a faváz elkészítésekor, a komolyabb falaknál (vályog), és a tető felállításakor vált szükségessé. A többi munkát (sárkészítés, vályogvetés, zsúpkötés, tapasztás, meszelés stb.) önerőből végezték el. Ez a helyzet magyarázza, hogy a szegény — vagyoni helyzete által behatárolva — a már ismert, bevált formákat, technikákat alkalmazza. Ezért szűrődnek le nehezebben a nagy építészeti stílusok, és az új építési anyagokat is (tégla, cserép, pala, beton) nehezebben veszik át. Hogy mennyire nem tudati konzervativizmusról van itt szó, azt jól példázza a felszabadulás utáni helyzet, amikor az átalakult gazdasági-vagyoni állapotuk rögtön átalakította építési formáikat, technikájukat, munkaszervezetüket; megváltozott építőízlésük és értéknormájuk is. A derekasiak építkezését is alapvetően a vagyoni helyzet határozta meg, de náluk jelentős még a származástudat elkülönítő szerepe is. Az anyagi jólét, a munkamegosztásban elfoglalt vezető hely, a nemesi öntudat s az ahhoz kapcsolódó viselkedés igen jellemzően mutatkozik meg építkezésükben, hiszen a lakóház kifejezi lakója társadalmi, vagyoni helyzetét, kultúráját, ízlését egyaránt. A nemes általában építtetett, „zsebből építkezett". A biztos anyagi alap lehetővé, a komolyabb technikák pedig szükségessé tették a szakképzett mesterek alkalmazását. Az új technikák, az idegen mesterek félfogadása, az új iránti fogékonyság, szélesebb kulturális látókör, az utánzási hajlam és a kitűnési vágy lehettek azok a tényezők, okozhatták azt az építészeti gazdagodást, a hagyományostól való elszakadást, — a századfordulótól napjainkig —, amit megfigyelhetünk a század eleji Szuhafőn. A faluban kőművesmester nem volt. A környéken Zádorfalva és Ragály volt az építőközpont 3 . „Kassától Putnokig vót a működési területem, de vótam én még Ököritón (Szatmár m.) meg Hajdúnánáson is." Oláh Dániel, Stella Antal, Nagy Ferenc, Pozsgai Zsigmond, Horkai Miklós és Vidonyi Ferenc kőműves mesterek jártak ide Zádorfalváról. Balázs Lajos Méhiből jött, amikor Császár József házát csinálta 1911-ben. Keleméri kőművesek Konyha Lajos és Gál Géza voltak. Ács már volt a faluban, a Hovan család: Hovan János és fia, Lajos. Zádorfalváról Angyal István és Begyik Pál; Ragályból Farkas István és fia Farkas Árpád; Alsószuháról Palugyai Pál, István és József jártak a faluba különböző ácsmunkák elvégzésére. Asztalosmester a zádorfalvi Palók Jenő volt. A mestereket megegyezés szerint fizették. Természetbeni juttatások is ismeretesek, pl. kosztoltatták őket a háziak. A segédmunka biztosítása a gazda feladata volt. A derekasiak a parti zsellérek közül fogadtak fel napszámosokat. A napszám három pengő volt egy napra és még kosztot is kaptak. A segédmunkások elnevezése a siknyik, handtróger, góbis, hagyma voltak. A munkát mindig a legidősebb vagy a legügyesebb mester irányította. A munka befejeztével áldomást tartottak. A tető
