A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Jaroslav Stika: Lidová strava na Valassku (Bődi Erzsébet)

kori kitűnő tudósa Jaroslav Stika, aki Etnograficky region Moravské Valassko (Ostrava 1973) c. munkájában már összefoglalta ennek a hegyvidéki népi kultúrának a sajátosságait. Elsősorban a lakosok etnikai hovatartozását és a történeti korokban lejátszódott telepítési akciók következményeit emelte ki, mint döntő kultúraformáló tényezőket. A Lidová strava na Valassku című könyvével Jaroslav Stika a néprajzi kutatásoknak újabb szép eredményeit mutatja fel. A gazdag tartalom mellett a néprajzi könyvészet egyik szép példányát is magáénak vallhatja. Könyvismertetésekben nem szokás ugyan már a bevezetőben jelzőkkel illetni a könyvkiadók munkáját, e szakkönyv esetében engedtessék meg, hogy a szép, kellemes külső és a különleges szerkezet miatt előzetesként elismeréssel szóljunk az ostravai Profil kiadóról. A könyvet Nad'a Tranovská illusztrációi, Ladislav Buzek és Bedfich Pfikryl értékes, az egyes munkafolyamatokat megörökítő fényképei teszik még értékesebbé. A Valassko népi táplálkozásának vizsgálata a gazdasági viszonyok alakulásának ismerete hátteréből történik. A szerző már a XVI. századtól kezdődően nyomon követi a vidék földművelésének és állattartásának alapvonásait. A szlovák, ukrán, román és lengyel etnikai elemek hatása alatt kialakult pásztorkultúra megjelenése döntően differenciálta ennek a vidéknek a műveltségét más cseh és morva tájegységekhez viszonyítva. Világosan kitűnik, hogy az önellátó gazdálkodási szint elérése után alakultak ki a helyi specifikumok a népi táplálkozás területén. Példaként említhetjük meg a pépes ételek gazdag változatát: a tatárkából, a zabból, a kukoricából készült kásaételeket vagy az ősi gabonafélék tájnevekkel meghatározott pépjeit — a köleskásából készült netyja, a tejfellel ízesített kontrabáé, az ún. her ősi gabonaféléből (Setaria italica P. Beauv.) főzött brovár, a tejjel felöntött záterky, máshol cír, mely Mical Markus kutatásai szerint a pépes ételnevek közül az egyik legrégebbi szláv szó. A gazdasági elmaradottság mindig is tartós bélyeget nyomott a hegyi lakók táplálkozásában. A vizsgált területen az alapvető nyersanyagok: a gabonaliszt, a hüvelyesek, a sertéshús, a tojás és a vaj hiánya okozta a lényeges eltérést a déli szomszédos, Hcmá-síkság és a Slovácko morvái néprajzi táj táplálkozási kultúrájától. A takarékos életmód, a településtörténet és nem utolsósorban a majdnem azonos földrajzi környezet következtében a hasonlóság a sziléziai és a szlovák kultúra irányába mutat. A XIX. század végén gazdasági változások tették lehetővé a gabonatermesztés fellendülését, a sertéstartás megvalósítását és burgonyahozammal pótolni tudták a táplálkozási szükségletek nagy részét. A könyv recens adatainak többségét a szerző jórészt három valasskoi falu — Roznov pod Radhostém, Valasské Klobouky és Nedesov — lakosaitól gyűjtötte. A táj településtörténeti és gazdálkodási képének felvázolása után Jaroslav Stika gazdag ismereteit a következő fő témakörök szerint foglalta rendszerbe: I. A népi táplálkozás történeti fejlődése; II. Az ételkészítés, főzés és sütés, fogyasztás; III. Mindennapi és ünnepi táplálkozás. Valassko táplálkozási kultúrájának alakulását írásos források alapján már a XVIII. századtól kezdve folyamatosan nyomon követi a szerző. Ezek a jórészt adalékszerű információk főleg a megtermelt vagy valamilyen úton megszerzett nyersanyagokról szólnak.