A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Petercsák Tivadar: Adatok a hegyközi népi állatgyógyításhoz

Löböstökkel vagy földitökkel gyógyították a marhát, ha megállt az emésztése. Ez a növény kerítések, sövények aljában terem vadon, levele hasonlít a tökéhez, gyökere a cukorrépáéhoz. Alaposan megmosták a gyökerét, megreszelték, korpával tojás alakúra összegyúrva nyomták le a marha torkán, s ettől megindult az emésztése. Ha nem volt étvágya a marhának, egy küa keserűsót adtak neki többszőrre vagy szódabikarbónát, hogy a beleket kipucolja. Sós korpát vagy darát gombóc alakúra összegyúrva is etettek, ez meghozza az étvágyat. Közben vigyáztak, hogy sok vizet ne igyon utána, mert hasmenést kap a jószág. Ezután lehetőleg csak száraz takarmányt etettek. Szorulás esetén szintén keserűsót öntöttek a marhába, egy kilogrammot négy liter vízben feloldva. Ha ez nem használt, Füzérkajatán tíz fej reszelt vöröshagymát, tíz liter káposztalevet vagy öt kilogramm disznózsírt összefőztek, majd lehűtve beleöntötték. Ez áthajtotta a marhát. Ilyenkor néhány napig csak zabszalmát, esetleg kevés szénát etettek. Pálházán langyos savanyú tejben oldották fel a disznózsírt. Nyíriben szorulás esetén azt a sós vizet adják a marhának, amiben füstölés előtt a szalonnát áztatják. Hasmenést meleg vagy állott, büdös víztől kapott a marha. Füzérkajatán bezárták ilyenkor a jószágot az istállóba, és három napig nem volt szabad itatni, meg etetni. Utána két-három liter langyos székfűteával itatták, száraz szénával etették, az rendbehozta. Pálházán fenyő- vagy mogyorófaszenet porrá törtek, tojással és vízzel keverték, esetleg füstölt szalonnadarabot forgattak meg benne és úgy öntötték a marhába. Előfordult, hogy a pitvar szabadkéményéből kapartak le kormot, és tisztára szitálva adták a beteg jószágnak. Csinálták azt is, hogy ahol juh volt, mérce szerint juhtejet adtak be a marhának. A juhtej az megfogja. Kb. fél deci tejet vízzel feloldottak és a torkán beöntötték" (Pálháza, Bacsó Mihály, 78 éves). „Az anyósom még bőrt égetett. Amikor elszenesedett, összetörtük, vízzel kevertük és megitattuk" (Pálháza, Szebeni András, 68 éves). Pusztafaluban a hasmenéses borjúba két nyers tojást öntöttek, a tehenet pedig főtt zab, gabona és dara keverékével etették meg. Ha csikarása volt a marhának, szaggatták, vagyis kézzel felszedték a bőrét, majd két deciliter pálinkát itattak meg vele, „az eloszlati benne a csikarást" (Nyiri). Ha etetés közben valami — alma- vagy répadarab — megakadt az állat torkán, először a nyakát masszírozva próbálták kifelé vagy lefelé nyomni. Ha így nem sikerült, rongyba csavart bottal tolták le a gyomrába. A gyakorlottabbak vas nyújtókarikával kipeckelték a tehén száját, és kézzel a torkába nyúlva vették ki a megakadt tárgyat. Torok alatti daganatra, a gugára vagy sólyomgugáva (Pálháza) farkasalma levelet, meleg vízben áztatott ruhadarabot vagy meleg zabot, illetve gabonát kötöttek, ezek lelohasztják. Pálházán baktmcszsírral, Pusztafaluban szekérkenőccsel vagy patikában vásárolt sárkányzsírral kenegették és közben nyomkodták. Amikor már olyan puha lett, hogy középen az ujjat kissé bele lehetett nyomni, szappanos vízzel lemosták róla a kenőcsöt, éles késsel vagy beretvával megvágták és kiskanállal kikaparták a gennyet. A sebet régen fenyőfaszénporral, újabban gyógyszertári jwdaporral szórják be. Amikor a seb kezdett összehúzódni, langyos vízzel többször megmosták.