A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - id. Kordos László: Egy mezőcsáti parasztköltő a XIX. században

Megfelelő iszogatás után, sötétben indul haza a „csati gáton", amikor egy állatot pillant meg az útfélen. Ijedtében nagyot kurjant, a ló legázolja az útonállót, miközben messziről farkas rikácsolása hallatszik. A kocsis meg rémült közzé vert a lónak Aszt sem tudta hogy jött tetején a hónak, Hazaérve, azonnal elújságolja az agyonrúgott farkas esetét kedves komájának és jó embereinek, akik tüstést elhatározzák, hogy kimennek a farkas bundájáért, hiszen az megér négy pengő forintot is ebben az évszakban. Meg is találják hárman az áldozatot, bár a sötétségben is gyanús, hogy annak fehér a hasa, no de hát biztosan havas. Nagy kínnal hazacipelik a dögöt: Node haza értek ők a vad állattal Meg nézték azonnal a gyertya világai Hármok közzül egy azt nem tudni kicsoda Mond : a teremtette — nem farkas ez kutya Meg vette Tóth Miklós osztrák 20 krajczáron Mondák ne legyen több iljen dög a gáton Tanulság: Így hát tanulhatták itten a vadászok, Nem marad üressen csattos tarisznyájuk Nem kell már a puska, lőpor, serét, kapszli Lehet farkas bőrre könyebben is kapni A saját nevükön szereplő ismerősökről és barátokról szóló gunyoros versike biztosan nagy sikert arathatott. A mai olvasó viszont nem tudja élvezni a másik négy történetet, mert hőseik hol saját, hol gúnynevükön szerepelnek, és nehéz közöttük különbséget tenni. Viszont éppen a leghomályosabb „Vitéz Halbőr verse" első szakaszaiban válik egyszerre költővé a szerző, akiről ennek alapján szívesen elhisszük a Szőcs Marcsa szerzőségét: Hogy tavasz van minden örvend Ékes hangon énekel A pacsirta, hogy a Zephir A föld fagyát tépte fel Viritnak a fák ágai Repdes a madár szárnyai Hogy jó idő dült rájuk Egy mást csókolgatja szájuk Énis jártam zöld erdőbe Egykor egy víg esztendőbe Hogy le ülék egy tölgy alat Barna kincsem reám akadt